Ma ünnepli 45. születésnapját Mahó Andrea, eMeRTon- és Jászai Mari-díjas színésznő.
Mahó Andrea 1979. február 21-én született Budapesten, polgári családban. Gyermekévei alatt még nem tudatosult benne, hogy előadóként szeretne érvényesülni, érettségi után különleges hangjára támaszkodva a szinkronszínészi pálya felé fordult, majd csak ezután lépett a világot jelentő deszkákra. 2001-ben végezte el Gór Nagy Mária színitanodáját, ezután a Győri Nemzeti Színházhoz, később az Operettszínházhoz szerződött. A Madács Színház Operaház fantomjában kapta meg első főszerepét, mint Christine, amellyel azonnal átütő sikert aratott és hosszú éveken át játszotta.
A fiatal, naiva szerepeket kiválóan vitte színre ezekben az években, volt főszeplő az Operettszínház Rómeó és Júliájában, Lucy a Leányvásárban vagy Cosette a Nyomorultakban. Az elmúlt években azonban szívesebben találják már meg a érett női- vagy anyaszerepek, nem véletlen, hogy a Madács Színház Marry Poppins előadásának főszerepében, illetve a Rocksuli igazgatónőjeként is őt láthatjuk, de Maria Reinerként is megcsodálhatjuk a Pesti Magyar Színház Muzsika hangja című darabjában.

Mahó Andrea a Muszika hangja című musicelben (Forrás: jegy.hu)
A teátrumi elfoglaltságok mellett aktívan építi zenei karrierjét is, több lemezt is kiadott, amiből kettő a színházi munkásságához köthető (Operaház fantomja és Volt egyszer egy csapat), azonban több szóló albummal is büszkélkedhet, a legutóbb 2017-ben jelent meg a Valahol, Valaki című száma.
2003-ban az év musical-énekeseként eMeRTon-díjat kapott, majd 2007-ben, szintén zenei munkásságáért Artisjus-díjjal jutalmazták. 2020-ban, a színpadi sikereiért Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
Kiemelt kép: Mahó Andrea (Fotó: Szirmai Klári, Forrás: Papageno.hu)