Különleges színházi vendégjátékra kerül sor hazánk legtöbb nemzetközi elismerést bezsebelő natúrkozmetikai cégének, a Vintage Beauty-nak a jóvoltából: a chilei Belova-Iacobelli Társulat Chayka című előadása öt alkalommal lesz látható a Katona József Színház Kamrájában.

A Chayka 2018-ban elnyerte a Legjobb Színdarab és Legjobb Színésznő, valamint a Legjobb Színpadi Rendezés díját Chilében. 2020-ban Belgiumban a Legjobb Monodrámának járó díjat kapta meg, 2022-ben pedig Lengyelországban, a Bielsko-Biala Nemzetközi Fesztiválon a kritikusok ismerték el a fesztivál nagydíjával. A Belova-Iacobelli Társulat színdarabjában Chayka egy színésznő, aki élete alkonyán még utoljára eljátszhatja Arkagyina szerepét Csehov Sirályában. Előadás közben azonban meg-megfeledkezik szövegéről és szerepéről, a valóság és a fikció egyre inkább összekavarodnak benne. Visszasodródik a múltba, ahol újra kapcsolatba kerül azzal a fiatal színésznővel, aki egykor volt, amikor egy másik szerepet játszott. Ninát, a fiatal színésznőt, aki valahogy mindig megtalálja a módját, hogy hogyan álljon talpra. Rajta keresztül egy másik Chayka bukkan fel, aki múlt és jelen, csalódás és remény között navigál, és aki mindennek ellenére megy tovább előre.

Jelenetkép a Chayka című előadásból (Fotó: Belova-Iacobelli Társulat)

„A Vintage Beauty 2020-ban ünnepelte 10. születésnapját. Az volt a tervünk, hogy ezt az évfordulót ünnepeljük meg azzal, hogy a Chayka előadás Budapesten is látható lesz” – árulta el a kozmetikai cégektől szokatlan ötletről a Vintage Beauty alapítója, Szakonyi Eszter. – „A Covid-járvány miatt módosítottunk az eredeti elképzelésen, így csak idén szeptemberben lesz látható a darab a magyar közönség számára. Amikor Belgiumban először láttam ezt a különleges bábjátékot, az energiája annyira magával ragadott, hogy a tapsrend alatt végig folytak a könnyeim. Rögtön tudtam, hogy ezt az élményt másokkal is meg szeretném osztani. Az előadás nem az öregedésről szól, hanem az elmúlás szépségéről. A mi kozmetikai márkánkhoz pedig ez a fajta szellemiség nagyon közel áll.”

Az előadást szeptember 16-án spanyol, szeptember 17-én és 18-án délután francia, este spanyol, szeptember 19-én pedig francia nyelven, magyar felirattal tekintheti meg a közönség. 

Kiemelt kép: Jelenetkép a Chayka című előadásból (Fotó: Belova-Iacobelli Társulat)