A Hungary L!ve Művészeti Alapítvány szeptember 3. és 7. között egy magyar kortárs összművészeti fesztivált fog rendezni New Yorkban: többek között kiállítások, színházi- és táncelőadások fognak kirepülni a Nagy Almába. A programok teljesen ingyenesek, de előzetes regisztráció szükséges.

A fesztivált szervező Hungary L!ve Művészeti Alapítvány célja, hogy a kortárs magyar művészeti szcéna kiemelkedő alkotóit bemutassa az amerikai közönségnek. Ezt egy olyan platformon keresztül szeretnék elérni, mely párbeszédet hoz létre a magyar és külföldi kulturális élet képviselői között különböző művészeti ágakon vagy egyéb programokon keresztül. Az alapítvány következő megállója New York.

A La MaMa Színházban a programsorozat keretén belül összesen négy kortárs színházi -és táncelőadás lesz majd látható: itt tartják A nép ellenségei című darab ősbemutatóját, de látható lesz Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix Trisha produkciója is, az Orfeuszról és Eurüdikéről, a budapesti Radnóti Színházban már több éve nagy sikerrel futó Székely Csaba 10 című darabjának felolvasószínházi változata, illetve a Tarnóczi Jakab rendezte Magányos emberek is a fővárosi Katona József Színházból.

A stúdiószínházban tartott előadások közt megtalálható a Radnóti Miklós Színház és az Ördögkatlan Fesztivál közös produkciója a Most, mikor a vers újra divatba jött, Rozs Tamás és Pál András előadásában, valamint a Hungary Live Alapítvány In-between című produkciója Vajdai Vilmos rendezésében.

A színházi produkciók mellett a fesztivál képzőművészeti kiállítással is várja az érdeklődőket a brooklyni The Gallery at Dobbin Mews-ban és a TBSP Studioban. Ezeken a helyszíneken a látogatók Bartha Máté Anima Mundi és Böröcz András kiállításaival találkozhatnak, továbbá egy csoportos tárlatot is megtekinthetnek amerikai és magyar képzőművészek válogatott műveiből, illetve Boross Martin Nyersanyag című filmjét is.

A nyitóeseményen a kiállítások mellett látható lesz még Böröcz András, Nagy Fruzsina és Stern Lili Pain Killer című performansza, továbbá Radnay Csilla és Móser Ádám is közös koncertet ad Brooklynban. Rajtuk kívül OIEE (Kocsis Bence) is fellép a Nublu zenei klubban, Simkó Beatrix Trisha és Grecsó Zoltán pedig táncos workshopokat fognak tartani a Movement Research stúdióiban.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Magányos emberek című előadásból (Fotó: Kovács Milán)