A világ egyik legnívósabb mozgókép fesztiválja a Cannes-i filmszemle. Idén a vörös szőnyegen egy magyar alkotás is képviseli majd hazánkat, ugyanis Szelestey Bianka Hajszálrepedés című diplomafilmje kijutott a Francia Riviéra legendás eseményére.
A film egy szakítás történetét dolgozza fel, Kurta Niké és Váradi Gergely hiteles alakításával. Lenke kénytelen feldolgozni, hogy nem tudja megmenteni haldokló kapcsolatát, hiszen Ádám nyolc év után egy családi vacsora közben szakít vele. Egy hajszál a film egyik főmotívuma, egy ilyen jelentéktelennek tűnő dologtól jutnak el az elválás fázisáig, a lány pedig már az asztalnál meggyászolja hirtelen véget érő kapcsolatát. De vajon tényleg csak pár ártatlan hajszál tette tönkre Lenke és Ádám szerelmét?
„Lenke nincs. Csak Áronhoz képest létezik. Patak egy mederben, arra folyik, amerre utat nyitnak a sziklafalak. Gyengéden bevonja az élesre tört köveket, viszi a hátán, ami a szirtekről lehullik, így megsebezhetetlen. Nem érzi, ha valami vág, ha üt, ha szúr, hiszen az akadálytalanul hatol rajta keresztül. De mi történik, amikor mégis elkezd fájni? Az öncsalás és öntorzítás határairól szerettem volna filmet készíteni, arról, hogy hogyan engedjük el az ezer énünk közül éppen azt, akivé ahhoz képest váltunk, akihez képest létezünk egy ideje. Hogyan lehet utat engedni a változásnak és egy újabb önmagunk megszületésének? Nem volt célom megválaszolni. Éppen csak feltenni a kérdést Lenkén keresztül, hátha lesz, aki felel rá, és akár csak a saját életén változtat miatta” – fogalmaz a Hajszálrepedés forgatókönyvét is jegyző Szelestey Bianka.
Az ELTE-s diplomafilm 1528 nevező közül jutott a legjobb 16 közé a La Cinef kategóriában a 75. Cannes-i Filmfesztiválon. A film főszerepeit Kurta Niké, Váradi Gergely, Kubik Anna és Incze József alakítja. Az operatőr Füzesi Tamás, látványtervező Horváth Dominika, hangmérnöke Kissik Petra volt. Az alkotócsapat tagja többek között továbbá Polai Kristóf focuspuller, Endrédi Richárd fővilágosító, Nyitrai Balázs rendezőasszisztens és Becságh Dániel gyártásvezető.
Kiemelt kép: Jelenet a Hajszálrepedés című filmből