Több mint kilenc évtizedes hagyománya van a magyar szerzőket középpontba állító Ünnepi Könyvhétnek, amit minden év júniusában szoktak tartani. 2020-ban a koronavírus miatt ez az ünnep – ahogyan az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is – elmaradt, 2021-ben pedig a megszokott időponttől eltérően, szeptember első hétvégéjén került megrendezésre. Idén viszont újból júniusban lesz a kultúráé a főszerep, a szervezők pedig különféle programokkal várják az érdeklődőket. Ezek egyike a szintén hagyományosnak tekinthető, közel 30 éves múltra visszatekintő Magvető-est, amelynek állandó partnere a Radnóti Miklós Színház, ahol június 10-én mutatják be a Magvető Kiadó újdonságait, a teátrum művészeinek közreműködésével.

A különleges helyzetnek köszönhetően az idei évadban két alkalommal is sor kerül(t) a Magvető-est megrendezésére: szeptemberben ezzel az eseménnyel kezdte meg a szezont a teátrum, június 10-én pedig ezzel zárják ezt a mindenki számára nehéz évet. Az est idei műsorának a címét – Nem nagy ügy – Fehér Boldizsár könyvétől kölcsönözték, mellette további hat szerző legújabb művét mutatják be: érkezik Kováts Judit (A Tátra gyermekei), Kun Árpád (Takarító férfi), Mán-Várhegyi Réka (Vázlat valami máshoz), Szabó T. Anna (Vagyok), Szőcs Petra (A gonosz falu legszebb lakói) és Tóth Krisztina (A majom szeme). Velük Bálint András és Szegő János beszélget, írásaikat Kováts Adél, Gazsó György és Schneider Zoltán olvassa fel.

Az előadást követően az előcsarnokban dedikálnak az írók.

Kiemelt kép: Magvető-est 2022 (Fotó: Radnóti Színház)