Madarász Viktor és lánya, Adeline festői örökségét mutatja be az a tárlat, amely április 20-án nyílik és több mint másfél évig, 2024 év végéig tekinthető meg a szombathelyi Smidt Múzeumban.

Madarász Viktor az egyik legnagyobb magyar történeti festő, a romantika egyik legjelentősebb alakja volt. Az áprilistól látható az Örökségünk a Madarászok címet viselő időszaki kiállítás 40, a Madarász-hagyatékból származó festményt és műtárgyat vonultat fel. Ezek közül több évek óta raktárban pihent, nem volt látható a nagyközönség számára, ezért különösen nagy öröm a város számára, hogy erre a következő másfél évben Szombathelyen nyílik majd lehetőség. A kiállításon a festő személyes tárgyait, például műtermének egyes darabjait is megtekinthetik az érdeklődők. Emellett olyan fényképfelvételeket láthatnak a kiállításon, amelyek a család életébe engednek bepillantást.

Beke Károly, a Madarász-gyűjteményt gondozó Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Madarász Viktor az a festő, aki egészen a világosi fegyverletételig végigharcolta az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot, aki személyesen ismerte a szabadságharc jeles alakjait, köztük Kossuth Lajost és Petőfi Sándort is, akiknek portréit később megfestette. Ezek a festmények is láthatóak a szombathelyi kiállításon. Az általuk kezelt gyűjteményt a legnagyobb historikus festő, Madarász Viktor lányának Madarász Adeline-nek köszönhetően került 1960-ban az akkor frissen megalapított Rákospalotai Múzeumba, amely a mai XV. kerületi helytörténeti gyűjtemény elődje volt.

Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a kiállítás anyagának összeállításánál a családra koncentráltak a kurátorok, Madarász Viktornak nem a legismertebb képei láthatók, de ez csak még érdekessebbé teszi a tárlatot, amit jól kiegészítenek a Smidt Múzeum gyűjteményének szintén a korszakból származó tárgyai.

Kiemelt kép: Örökségünk a Madarászok (Fotó: Nagy Jácint/Savaria Fórum)