Október 25. és 29. között Madách 200 címmel rendeznek fesztivált Az ember tragédiája alapkérdéseihez kapcsolódva Veszprémben. A drámai költeményt ezúttal nem irodalomtörténeti szempontból vizsgálják majd a különböző programok során, hanem a benne szereplő eszmék és problémafelvetések oldaláról tárul fel a tartalma.

A szervezők úgy alakították ki a fesztivál tematikáját, hogy minden nap más-más téma kerül a középpontba: október 25-én, holnap a teremtéstörténet, az emberiség fejlődése áll majd a fókuszban és arról is szó esik, hogy mi a célja az embernek a világban. A második napon az egyiptomi, az athéni és a római kultúra kapcsán az egyeduralom és a demokrácia témáját járják körül. A harmadik napon egyebek mellett a reneszánsz és a felvilágosodás eszméiről, a korszak tudományáról, valamint a munka és magánélet egyensúlyáról lesz szó. A negyedik napon a technológiai forradalom, valamint a fogyasztói társadalom pozitívumai és negatívumai is kivesézésre kerülnek. A záró napon a lehetséges jövőképek állnak majd a beszélgetések fókuszában, emellett a környezetvédelemről, a klímakatasztrófáról és az ezzel járó klímaszorongásról is szó lesz.

A fesztiválra hazánkba érkezik mások mellett Dominik Finkelde német filozófus, aki arra keresi a választ, honnan jött és merre tart az emberiség. Közreműködik még Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, Hideg Éva jövőkutató és Gelencsér András vegyészmérnök, akik közös beszélgetésen tárják fel a fenntartható fejlődés lehetőségeit. Baán Izsák, a bakonybéli bencés közösség szerzetese az én és a közösség viszonyáról beszélget majd Balla Gergely zenésszel, emellett az elöregedő társadalmak globális következményeiről is szó esik Pogonyi Szabolcs filozófus, Pogátsa Zoltán közgazdász és Kocsis Krisztián neurobiológus közreműködésével.

A fesztiválnak az ActiCity, a FOTON, az Expresszó, a TEREM, a Papírkutya, a Hangvilla és a Fricska Étteremlakás ad majd otthont. A gondolatébresztő beszélgetéseken kívül lesz punk-rock koncert, különleges ételkóstoló, kortárs színházi előadás, valamint felcsendül néhány arab dal is.

Kiemelt kép: Dominik Finkelde (Fotó: parallaxconference.wordpress.com)