Bő fél éve nyílt meg a Szendvicsbár nevű közösségi-kulturális hely a VII. kerületi István utcában egy tíz éve üresen álló üzlethelyiségében. A kezdeményezés mögött álló művészeti kollektívák és független alkotók – Placcc Fesztivál, a Ziggurat Project, SVUNG Kutatócsoport, Fuchs Máté és Tóth Bálint (Meetlab) – háromnapos minifesztivált szerveznek a Szendvicsbárban és környékén. A mai napon kezdődő Ndvics fesztivál programválogatása tükrözni kívánja a közösségi-kulturális hely korábbi, jelenlegi és tervezett törekvéseit, illetve a Szendvicsbár kezdeményezőinek saját projektjei is helyet kapnak benne.
Mivel az ukrajnai háború kitörésekor a csapat tagjai humanitárius segítségnyújtásban vettek részt és gyerekprogramokat szerveztek az Ukrajnából érkező családoknak, ezért a fesztiválon keresztül a menekültek és a helyi közösségek bevonásának szándéka, valamint a különböző generációk megszólítása egyformán érvényesül. Ennek jegyében sor kerül a Szendvicsbárban augusztusban ukrán tinédzsereknek tartott háromnapos tábor során készült film vetítésére, valamint a részben ukrán származású Kőszegi Mária identitásperformanszára (Anyu borscs levese), ugyanakkor a Femini kollektíva NOMÁD performatív brunch-a nagyobb általánosságban szólaltatja meg a hosszabb vagy rövidebb ideje Budapesten élő külföldieket. Ma délután Borsos Luca és Bartha Márk Dance the District – Köztánc, a Meetlab Lézestricikli című performanszát tekinthetjük meg. Másnap a Budapest Bábszínház tagjai, Hoffer Károly és Végvári Viktória a Samuel Beckett Némajáték I. című műve alapján készült részvételi bábelőadást adják elő, valamint Bolyki Sára és Várallyay Petra ad koncertet a Kandúr Pubban. A zárónapon Szemessy Kinga és Mórocz Eszter masszőrök Hol fáj? című kísérleti masszázs performansznak lehetünk részesei.
Két gyerekelőadással is várják a legfiatalabb közönséget: szeptember 24-én a Rúna anyó meséit hallgathatjuk meg, 25-én pedig a Doboz utca 1. című táncelőadást tekinthetjük meg. Az eseménysorozat szomszédünnep jellegét a minden nap ismétlődő növény- és ruhacsere, valamint a zero waste kozmetikum és tisztítószer workshop erősíti.
Kiemelt kép: Szendvicsbár (Fotó: Fuchs Máté)