Ma veszi kezdetét a Pécsen megrendezésre kerülő, háromnapos Múzeumutca+ fesztivál, amelyen többek között koncertek, irodalmi események, kiállítások, tematikus foglalkozások és családi programok is várják a közönséget.

A Janus Pannonius Múzeum által szervezett program keretében ismét kulturális programokkal, könnyed nyári társasági eseményekkel töltik meg a pécsi belvárosi, több múzeumnak is otthont adó Káptalan utcát és az abból nyíló udvarokat és kerteket. Az eseményen helyi vendéglősök, borászok, kistermelők, DJ-k, bárzongoristák, zenészek mutatkoznak be, továbbá tematikus séták, családi foglalkozások, meghosszabbított nyitvatartasú és ingyenes tárlatvezetéssel kiegészülő múzeumi kiállítások lesznek.

A fesztiválon a résztvevők bűvésszel is találkozhatnak, valamint kerámiával, selyemmel és papírral dolgozó kézműves foglalkozásokon és interaktív ősmaradvány bemutatón is részt vehetnek. A látogatók meghallgathatják Hobót, a Kállai-Ökrös duó örömzenélését, tanulhatnak latintáncot, de a város független zenei és kreatív színterének szereplői is fellépnek, és ekkor debütál az első pécsi hangszer-, és zenei bolhapiac is. Pénteken este a Csontváry Múzeum földszintjén megnyílik a mohácsi ezüstérmeleletet bemutató új időszakos tárlat és egy kültéri kiállítással a Magyar Géniusz Program is bemutatkozik.

A rendezvény látogatása ingyenes, de egyes programok regisztrációhoz kötöttek, illetve jegyvásárlás mellett vehetők igénybe. A programokkal és a részvételi feltételekről is részletes információk a Janus Pannonius Múzeum oldalán olvashatók.