A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján. A költő annak ellenére, hogy színdarabot nem írt, művészetével mégis erős hatással van a magyar színházi életre: gondoljunk csak Vecsei H. Miklós önálló estjére, amelyben életét dolgozza fel, a Madách Színház Én, József Attila című musicalére, vagy éppen a Vígszínházban Eszenyi Enikő rendezésében látható Hamletre, amelynek egyik csúcspontján Hajduk Károly elszavalja a Levegőt! című versét. Ám ez a nap József Attila mellett az összes magyar költő előtt is tiszteleg, akik műveikkel képesek társunkká szegődni akkor is, ha örülünk, és akkor is, ha bánatunk van. Szerkesztőink ma megosztják veletek, hogy melyek az ő legkedvesebb verseik, és miért.

Jani – Márkus Sándor: Az örömgyermek

Nagy bajban van az ember, amikor megkérdezik, mi a kedvenc verse. Nekem is van pár költemény, amiket erre a kérdésre – hangulatomtól függően – rá tudok vágni, de természetesen egyetlenegyet nem tudnék kiemelni. Alapvetően József Attila Nagyon fáj című versét szoktam leggyakrabban választani, ám mivel most „elő is kellett adnunk”, arra nem mertem vállalkozni, kevés vagyok én ahhoz. Ehelyett kedvenc kortárs költőm, a velem egykorú, Erdélyben élő Márkus András egyik művét ajánlanám mindenki figyelmébe. A vers (Az örömgyermek) a Kolozsvári orgia című kötetben látott napvilágot, még 2011-ben, ajánlom sok szeretettel mindenki figyelmébe. A választott vers engem leginkább a játékosságával, a nyelvi leleményességgel fogott meg, valamint azzal, hogy egészen különleges módon, pici pajzánsággal megfűszerezve beszél a szerelemről.

Huszár Eszter – Ady Endre: Őrizem a szemed

Ady Endre már egészen fiatal koromban megbabonázott, és művei a mai napig nagy hatással vannak rám. Az Őrizem a szemed című verse első olvasásra belém ivódott, és nem kellett sok idő, mire Ady kötetek és életrajzok sorakoztak a polcomon. Hiába volt nehéz természete, szélsőséges életvitele, a kor egyik legkiemelkedőbb költője volt, szenvedély és értelem húzódik minden szava mögött.

Laura – Petőfi Sándor: Befordúltam a konyhára

Eddig nagyon kevés emberrel találkoztam, akinek Petőfi lett volna a kedvenc költője. Talán ezért is értik olyan kevesen, hogy nekem miért jelentenek sokat az ő versei. Pedig, ha mindenki papája olyan gyönyörűen szavalt volna Petőfi verseket gyerekkorában, mint az enyém, lehet, hogy mindenkinek ő lenne a kedvence. Azért a Befordúltam a konyhára című verset választottam a mai napra, mert amikor eszembe jut, látom a nagypapám arcát, ahogyan a konyhába lépve hatalmas mosollyal szavalja az első versszakot. Ez az emlék nekem mindig mosolyt csal az arcomra, és bár nem tudok olyan szépen szavalni, mint ő, talán ezzel most én is mosolyt tudok mások arcára csalni.

Kiemelt kép: József Attila szobra (Fotó: Soós Lajos / MTI)