2002 óta március 21. nem csak a meteorológiai tavasz kezdete, hanem a Dzhivada Zolfagariho nevű iráni bábszínház ötletének köszönhetően a bábművészet világnapja is. Az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) kezdeményezésére így azóta ez a nap arról szól, hogy az alkotók bemutassák a műfaj sokszínűségét és képviselőit a legfiatalabb generációtól a már régóta a pályán lévőkig. A Budapest Bábszínház 2014-ben kapcsolódott be a jeles ünnepbe, így hívásukra azóta minden évben nagyszabású eseménysorozattal készül az egész szakma március 21-re.
A bábművészet világnapjának idei nemzetközi üzenetét Ranjana Pandey indiai bábművész, író, színházi és televíziós rendező, tanár fogalmazta meg:
A tenger
A tenger egyik partról a másik partra, egyik szigetről a másik szigetre, egyik kontinensről a másik kontinensre vitte át a mesemondókat és a meséket. A mesék aztán összekeveredtek, a sokféle kultúrától, mint a jó fűszertől, csak ízesebbé váltak. Így kapták varázserejüket és halhatatlanságukat.
Ebből táplálkoznak a mesék, a tengeri sárkányok, a sellők és minden más fantasztikus teremtmény az idők kezdetétől fogva.
Hercegnők és kalózok, tengerészek és kereskedők utaztak a tengeren mesés vagyonokkal, iparosokkal, udvari bolondokkal, egzotikus árukkal, és ahogy egyik kultúrától a másikig hajóztak, magukkal vitték a nagy mítoszokat, a Mahabharatát, a Ramajanát, a Samudra-mantanát, Szindbád, a tengerész kalandjait, a Nyugati utazást vagy az Ezeregyéjszaka meséit.
Ezek a mesék minden egyes meséléssel megváltoztak, az évszázadok alatt új rétegekkel gazdagodtak. Szórakoztatták a távoli, ismeretlen földekről érkező utazókat, kalandorokat, hősöket és gonosztevőket elterelték a figyelmüket, tápláltál a lelküket.
A tenger, ami megmaradt mágikusnak és misztikusnak, milliók életére van hatással a Földön. Táplál bennünket és képzeletünket. Az óceán az földi bölcsője is.
De napjaink valósága szomorú. A tenger a végső határunk – a végső határ köztünk és a jelenleg ismert életünk megsemmisülése között. Tengereink szennyezettek, az életükért küzdenek, a mohóság és a nemtörődöm pazarlás hálójában vergődnek. Haldokló korallok és tengeri élőlények szeméttel teli levesévé váltak. Egy kicsit mindannyian a részesei vagyunk ennek a szomorú valóságnak.
A mai mesélőknek az a feladata, hogy újraélessze a Föld Tengerei, az egyetlen otthununk iránt érzett tiszteletet. Egyesítsük kreativitásunkat ennek érdekében. Most azonnal.
A Magyar Bábművészek Szövetségének üzenetét idén Csató Kata bábszínész, bábrendező, tanár, az UNIMA Magyar Központjának vezetője, az UNIMA végrehajtó bizottságának és az UNIMA Humanitas bizottságában tagja írta:
Nehéz idők köszöntöttek ránk. Nehezen értjük meg felelősségünket a bolygónkért, a Földért. Nehezen tudunk embernek maradni, ebben az embertelen világban. Nehezen kapnak gyermekeink jó útbaigazítást az élettel kapcsolatban.
Olyan sok bántás, kirekesztés, semmibevétel történik nap mint nap, hogy már észre se vesszük kik is vagyunk valójában, milyen célokkal érkeztünk ide. Mindenki tapossa a saját mókuskerekét, de ezek a kerekek nem tudnak egy gépezetté összeállni, hogy egymást segítve valami magasztosabbat, nemesebbet bírjanak mozgásra.
Háború van!
Háború dúl Ukrajnában. Sajnos nem tanultunk a történelemből. Újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat… és belefutunk a rombolásba.
De nem csak Ukrajnáról mondható el a rombolás, hiszen Afrika szinte minden országa már évtizedek óta veszíti el szép lassan a hagyományait. Ázsiában minden amerikanizálódik, europanizálódik. Az emberek minden kontinensen már nem is egymással beszélgetnek, hanem kütyüiket bújva zárkóznak el az impulzusoktól, találkozások lehetőségeitől.
Éppen ezért: itt az ideje az építkezésnek!
Most van igazán szükség ránk! Ránk, Művészekre! Ránk, Bábosokra!
A bábosra, aki görbe tükröt állít a mindenkori néző elé. A bábosra, aki megnevettet. A bábosra, aki feloldja a félelmeket, aki kifigurázza és megveri még a Halált is. A bábosra, aki absztrahál, és ezzel örök igazságokat fogalmaz meg. A bábosra, aki tanít. És nem utolsósorban a bábosra, aki összeköti a különböző korú, nemű, kultúrájú embereket. Mert most összefogásra van szükség, hogy újra tudjunk bízni magunkban is és egymásban is, hogy ismét emberek lehessünk és méltó módon tudjuk ezt a tudást tovább örökíteni a következő generációra.
Szóljon ez a nap a bábokról és a bábosokról, akik folyamatosan építkeznek!
Kiemelt kép: Coraline bábok (Fotó: Budapest Bábszínház)
