A nemzetközi-bábművész szövetség (UNIMA) kezdeményezésére 2003 óta március 21-én ünnepli a szakma és a közönség a bábszínházi világnapot, idén ennek nemzetközi üzenetét Nina Malíková, cseh bábszínházi szakértő írta.

A DAMU Színművészeti Főiskola bábszínházi tanszékének, és az alternatív színház és bábszínház (Katedra alternativního a loutkového divadla) tanára a következőképpen fogalmaz:

„Az elmúlt évek világjárványa, háborús konfliktusai és a fokozódó gazdasági problémák mindannyiunk életét megnehezítették, hiszen mindez a nyugtalanság feszültséget, félelmet és aggodalmat kelt a jövővel kapcsolatban. Az aggodalom az elménkbe telepedett és az arcunkra ült. Nem tudom elképzelni, milyen volt az előző évszázadokban, de ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a történelmet, azt látjuk, hogy hasonló helyzetek – bár más formában és világrendben – korábban is léteztek. Az emberek mégis hittek a szerelemben, gyereket szültek, és nem csak túlélni, hanem boldogulni is igyekeztek. A legsötétebb időkben is mindig volt valami, ami segített az embernek, és számos történelmi forrásból tudjuk, hogy ennek az ősrégi varázserővel bíró bábszínház is része volt. Ez az erő a bábszínház alapjaiban rejlik. A bábszínház stilizált, saját metaforával rendelkező színházi formaként az emberi tevékenységet reprezentálja, de egyúttal – hol humorral, hol teljes komolysággal – megoldásokat keres. A bábszínház az életünk reprezentálására tett kísérlet során gyakran lázadt a sors megváltoztathatatlansága ellen. Művészetként a legnehezebb élethelyzeteket tükrözi, legyen az személyes vagy társadalmi, karikatúrán vagy dicsőítésen keresztül. A bábszínház lehetőségei az utóbbi időben bővültek, művészetét ma már világszerte elismerik, mint a 20. és 21. századi színházi kultúra szerves részét. A bábszínház éppúgy szól a hagyományos kifejezésről, mint az új technológiák alkalmazásáról, a multimédiás lehetőségek kiaknázásáról vagy a szórakoztatásról. Azonban bátran megvédi büszkén megszerzett pozícióját. A világ jobb hely lesz általa, mint amilyennek látszik. Mindannyian hiszünk ebben, és mindannyian hinni akarjuk ezt. Tehát félelmeink miatt ne fosszuk meg magunkat az életörömtől! Higgyük el, hogy Pulcinellában, Punchban, Guignolban, Kašpárekben, Karagözben, Vidushakában, Mobarakban és a többi hősünkben az emberi komédiát megformáló bábfigurák e végtelen sorában még mindig bízhatunk! És mint annyi előttünk álló generáció, higgyük el, hogy győzelmet aratnak a halállal szemben. Ne ragadjunk bele aggodalmainkba, inkább használjuk a bábszínházat annak különféle formáiban, hogy ismét megidézzük az alkotás örömét és élvezetét.”

Idén tizedik alkalommal kapcsolódnak be magyar teátrumok és alkotók is a jeles eseménybe, melynek keretében ebben az évben Horváth Mária (Horimari) animációs rendező osztja meg gondolatait a Magyar Bábművészek Szövetségének felkérésére:

„Szeretem az ünnepeket.
Szeretem a bábszínházat.
Szeretem a bábosokat és „akit az Istenek szeretnek, megtartják gyereknek”.

Animációs filmrendező vagyok, volt alkalmam megtapasztalni, hogy az animáció és a bábszínház édestestvérek.
Mindkettőhöz gyermeki nyitottság kell, a szabadság és a teremtés vágya, a JÁTÉK.
Így lesz a bábszínház varázslat, az életrekeltés csodája. Egy jó előadás abban is bízhat, hogy gyógyítani és vigasztalni is képes.

Kívánhatunk-e ennél többet?

Elképzelek egy különös kis emberbábut, a GYERMEKET, aki hengerbucskát vet és vele a világ is…. és potyognak a mélybe a fegyverek, tankok, harci repülők.
Csoda történik. Az állatok, a fák, a kövek beszélni tudnak, a csillagok énekelnek, a nagy dolgok összezsugorodnak, az apróságok fontosak lesznek.

 Az emberek virágnézésre gyűlnek össze, sokan bábszínházba járnak és ünnepelnek…

Szeretettel köszöntöm a BÁBOSOK NAGY CSALÁDJÁT.”

Kiemelt kép: Jelenet az Anima című előadásból (Fotó: Kiscelli Múzeum)