A Coopera 2019/2020-as évadának bemutatója Wolfgang Amadeus Mozart háromfelvonásos vígoperája, a Szöktetés a szerájból lesz. Az 1600-as években játszódó történetet rendezője, a Kossuth-díjas Juronics Tamás a XXI. századba ültette át, ezzel nyújtva egy modern, a mai kor emberének is valódi tartalmat adó értelmezést. A darab premierjét ma tartják a debreceni Csokonai Színházban.
A Coopera harmadik éve hív életre operaelőadásokat Magyarország vidéki színházaival közös koprodukciók útján. Céljaik egyike, hogy a nem budapesti közönség is olyan operaelőadások és olyan alkotók munkájának részese legyen, amelyet egy-egy színház egyedül nem, vagy nagyon nehezen tudna színpadra vinni, ám az együttműködésnek köszönhetően ez sokkal könnyebbé válik. Az idei évadban – Rossini A sevillai borbély és Mozart Figaro házassága című művei után – az osztrák, bécsi klasszicista zseni egy újabb, ritkábban játszott művét, a Szöktetés a szerájból című vígoperát mutatják be. „Már maga az aktuális bemutató kiválasztása is a Coopera legfőbb elve mentén születik meg, ez egy közös döntés az együttműködő színházakkal, az alkotókról, a főbb szereplőkről is így határozunk. Ez egy komplex feladat, szenzitív kérdés, olyan művet találni, ami minden színház évadába illeszkedni tud.” – nyilatkozta Dr. Vadász Dániel, a Coopera alapító producere a darabválasztás kapcsán. A bemutató különlegessége, hogy Mozart művét ebben formában először láthatja a közönség, ugyanis a Romhányi Ágnes által jegyzett magyar szövegeket teljes egészében még senki nem mutatta be. A darab látványvilágát Cziegler Balázs álmodta meg, míg a jelmezek a Jeremias Design Studio munkái.

Kovács István és László Boldizsár a Szöktetés a szerájból sajtótájékoztatóján (fotó: Máthé András)
Az előadás rendezője a Kossuth-díjas Juronics Tamás, aki így fogalmazta meg a darab számára fontot üzenetét: “A mű gondolati magja a hűségen alapuló, igaz szerelem hatalma. A tiszta szerelem, illetve a szabadságvágy képviselői állnak szemben a számukra ellenséges hatalommal. Bár a mű cselekménye a szöktetés előkészítése és kivitelezése, a mondanivalót tekintve mégsem ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy a szereplőknek lelki akadályokon kell áthatolniuk. A darab két szerelmes párjának, sőt még az ellenségnek, Szelim basának is el kell igazodnia az érzelmek labirintusában.”
A darab szereposztása a hazai művészvilág kiválóságait sorakoztatja fel, a december 6-i premieren a Liszt-díjas Kolonits Klára, a Jászai-díjas Mertz Tibor, László Boldizsár, Nánási Helga, Cseh Antal és Laki Péter lépnek színpadra, de a közönség találkozhat majd – többek között – a debreceni származású Rendes Ágnessel is Konstanze szerepében, vagy Balczó Péterrel és Lengyel Ferenccel is. A Coopera által életre hívott operaelőadások sajátossága, hogy a különböző színházak saját együtteseiket, ének- és zenekaraikat vonják be közreműködőként, így Debrecenben a Kodály Filharmonikusok tolmácsolásában csendülnek fel Mozart dallamai. Az előadás december 6-án lesz először látható, ezt követően 7-én és 9-én játsszák még a debreceni Csokonai Színházban, 2020 februárjában Győrbe költözik, majd a 2020/2021-es év elején a Szegedi Nemzeti Színházban állítják színpadra.
Kiemelt kép: Somogyi-Tóth Dániel (karmester), Gemza Péter (a debreceni Csokonai Színház igazgatója), Juronics Tamás (rendező) és Dr. Vadász Dániel (producer) a Szöktetés a szerájból sajtótájékoztatóján (fotó: Máthé András)