Négy zeneszerzővel folytatódik a Modern Art Orchestra Masterclass-sorozata, Sisa Michalidesová, Preiszner Miklós, Hegyi Tibor és Csuhaj-Barna Tibor művei csendülnek majd fel az Opus Jazz Clubban 20 órától.

A koncertsorozat 2019-ben indult az Artisjus támogatásával azzal a céllal, hogy a formáció új zeneszerzőkkel együttműködve szélesítse egyrészt a saját, amúgy is igen széles repertoárját, másrészt ismert vagy pályakezdő zeneszerzők részére a hangszerelés műhelymunkáján és a próbafolyamaton keresztül semmivel sem pótolható gyakorlatot biztosítson. A közös alkotás megkoronázása a nyilvános koncert, amelyen ebben az évben négy szerző mutatkozik majd be.

A szlovák Sisa Michalidesová több mint egy tucat albumot adott ki, lemezein többek között az amerikai Benita Gonzalez és Mark Hitfélid közreműködnek. Színházi zenszerzőként is jártas, Budapestre egy 17-i századi tömeggyilkos, a méregkeverő Guiliana Tofana történetét megidéző, készülő művének témait hozza. Preiszner Miklós színházi mindenes, színész, rendező, író és zeneszerző, a Grand Guignol színtársulat alapítója, egy deep house együttesben is sokáig zenélt. A MAO-val Pulp szvit című, az amerikai ponyvaregények világát megidéző darabjának tételeit adják elő, amelyek egy nagyváros mindennapjainak hangulatát és zajait jeleníti meg.

Másodszor válogatták be a Masterclass programba Hegyi Tibor gitáros, klasszikus és jazz-zeneszerző műveit. Hegyi az egykori Fragment nevű kortárs kamaraegyüttes alapítója és szerzője, több zeneiskolában tanít és diák big band-et vezet. Ezúttal saját szerzeményei közé egy Monk-hangszerelést is beillesztett. A bőgős és zeneszerző-hangszerelő Csuhaj-Barna Tibor D.L.A. régóta alapember a magyar jazzben, a Konzi és a Jazz tanszék tanára. Ugyan felbukkannak népzenei elemek és balkán ritmusok eddig, összesen vagy ötven lemezen, főleg kisegyüttesekben hallható munkáiban, új darabja big band hangszerelésében ezúttal ezeknek jut a főszerep.

Kiemelt kép: Modern Art Orchestra (Fotó: Modern Art Orchestra)