Néhány hete jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában a hazánkban is népszerű ifjúsági és felnőtt romantikus regények szerzőjének, Lynn Painternek legújabb könyve. A szerelmi fogadás igazi könnyed, nyári kikapcsolódást ígér annak, aki egy kicsit szeretne elmerülni a mai kor online társkeresési szokásaiban két vicces fiatal szemén keresztül.

Hallie ugyan alapvetően könyvelőként dolgozik, de azért, hogy keressen egy kis extrát, munkát vállal bártenderként is – most éppen egy esküvőn, ahol először megismerkedik egy sármos férfival. Aztán a férfi barátnője egy félreértésnek köszönhetően az arcába önti az italát. Végül a férfival és egy üveg pezsgővel egy szállodai szobában köt ki, ahol másnap tér csak magához, nyilván hiányos öltözetben. Hallie úgy érzi, hogy ez lehet élete mélypontja, ezért úgy dönt, hogy végre rendbe teszi a körülötte uralkodó káoszt: felhagy az alkalmi munkákkal, elköltözik a fura lakótársától és még arra is hagyja magát rábeszélni, hogy regisztráljon egy társkereső applikációra. Mi gond lehetne ebből? Azon kívül semmi, hogy az első profil az esküvőről megismert vonzó idegené, akivel felejthetetlen pillanatokat töltött a konyhapulton, a liftben és az ágyban is…

Ha azt gondolnánk, hogy innentől egyenes út vezet oda, hogy Hallie és Jack egy párt alkossanak, akkor egyrészt ez egy nagyon rövid, másrészt izgalmaktól mentes könyv lenne. De szerencsére Lynn Painter kezében van főszereplőink sorsa, így csak innen kezdődnek az igazi bonyodalmak.

A két fiatal elkezd chatelni, majd fogadást kötnek arra, hogy ki találja meg előtt a szerelmet az appon keresztül. Innentől kezdve megosztják egymással a tapasztalataikat a másokkal való randizásról, aztán már a randik időpontját is összeegyeztetik, hogy azokat követően együtt vacsorázzanak és kibeszéljék partnerjelöltjeiket. Akkor pedig már biztosan lehet sejteni, hogy Jack többet érez Hallie iránt, amikor felajánlja a lánynak, hogy elkíséri a nővére esküvőjére – ahol persze eljátsszák Hallie exe miatt, hogy egy párt alkotnak.

De mi van olyankor, amikor nem látjuk a fától az erdőt? Amikor elhitetjük magunkkal, hogy az egyszerűbb dolgok mellett kell döntenünk, mert a mély, érzelmekkel járó kapcsolatok bonyolultságuk miatt általában kudarcra vannak ítélve? Van-e lehetőség a mai világ sztereotipiáinak legyőzésére? Aki bátor, azt feltétlenül a boldogság várja? Ezekre a kérdésekre kapnak választ azok, akik kezükbe veszik Lynn Painter romkom-guru legújabb regényét, amely ötödik a magyarul megjelent köteteinek sorában.

A könyv amellett, hogy könnyed és vicces, még egy hatalmas „behúzóerővel” rendelkezik, annyira jól tördeli a cselekményt, hogy hiába akarja az ember egy-egy fejezet végén letenni, nem lehet, mert mindig kíváncsiak vagyunk a következő részben történő izgalmas eseményekre. Ezért aki a kezébe veszi A szerelmi fogadást, az készüljön fel arra, hogy jónéhány órára kilép a valóságból, amelyet szívmelengető hőseinkkel izgulva tölt majd el!

Lynn Painter: Szerelmi fogadás (The Love Wager), ford: Nimila Ágnes, Kossuth Kiadó, 352 oldal 
Kiemelt kép: Lynn Painter (Fotó: Anna Reed)