A Radnóti Színház számos izgalmas bemutatóval készül a 2022/23-as évadra, az első közülük az Álom luxuskivitelben lesz. Truman Capote kisregényének Magyarországon először látható színpadi változatát (amelyet Richard Greenberg írt és Hárs Anna dramaturg ültetett át magyar nyelvre) a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Valló Péter rendezi Sodró Elizával és Rusznák Andrással a főszerepben. 

A mű legismertebb adaptációja az 1961-es film Audrey Hepburn főszereplésével, amelynek köszönhetően egy világ ismerte meg Holly Golightly-t, aki bár a luxusra vágyik, mégis belehabarodik egy ágrólszakadt, sikertelen íróba. A Radnót Színház változatában a Junior Prima díjas Sodró Eliza játssza Holly-t, Rusznák András pedig az írót, és október 22-től a budapesti teátrumban is megbizonyosodhatunk róla, hogy a szerelem eltereli-e a figyelmet az ékszerek csillogásáról.

Az alapanyag és/vagy a színház legnagyobb rajongói azonban már jóval előtte belekóstolhatnak a darabba, ugyanis részt vehetnek az Álom luxuskivitelben nyílt próbáján, ahol természetesen mindkét főszereplő ott lesz. Erre október 4-én, kedden, 18 órától kerül sor. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, az érdeklődők a szervezes@radnotiszinhaz.hu e-mail címen vagy a 06-1/322-1071 telefonszámon tudják bebiztosítani a helyüket erre a vissza nem térő alkalomra.

Kiemelt kép: Sodró Eliza (Fotó: Radnóti Színház), Rusznák András (Fotó: Wikipédia)