A Kolibri Kiadó által idén útjára indított #POV-sorozatról már többször írtunk (karácsonyi ajánlónkban kettő könyvet vettünk górcső alá, a napokban pedig az utóbbi idők egyik legjobb ifjúsági horrorját olvastuk el), így került a látókörünkbe Joya Goffney regénye is, amely sokkal fontosabb olvasmány, mint ahogyan azt a borító és a cím sugallaná.
A végzős Quinn Jackson helyzete cseppet sem könnyű: a gazdag, fekete családból származó lány élete tele van hazugsággal és önbecsapással, amelyek hirtelen napvilágra kerülnek. Quinn ugyanis mindenről listát vezet a naplójában – mindenről, amivel a valóságban nem mer szembe nézni. Amikor a naplóját ellopják és illetéktelenek kezébe kerül, zsarolni kezdik őt: ha nem teljesíti a saját maga által írt feladatokat – amihez eddig nem volt bátorsága –, minden titkát felfedik. Quinn hamarosan átértékeli a barátság fogalmát és a család jelentőségét, megtanul kiállni saját magáért és a fekete társadalomért.
Joya Goffney 2021-ben megjelent regénye remek érzékkel nyúl olyan érzékeny témákhoz, mint a rasszizmus, a fiatal felnőtt lét gondjai vagy az elmúlással való szembenézés. A könyv meglepően könnyed stílusban, humorral átitatva meséli el egy végzős gimnazista mindennapjait, ugyanakkor nem elégszik meg azzal, hogy mindezekről felszínesen meséljen csupán, hanem jóval mélyebb témákat is érint – szinte észrevétlenül. A kelet-texasi kisvárosból származó szerző ugyanis a fentebb említett problémákat cseppet sem szájbarágósan dolgozza fel, nem kívánja az olvasóra erőltetni, hogy mit gondoljon, hanem hagyja, hogy mindenki saját maga vonja le a tanulságot.
Joya Goffney: Bocs, hadd bőgjem ki magam -eredeti borító (Szerzőportré: Forrest Red)
A főhős, Quinn első pillanatra egy teljesen átlagos lány, ám jobban megismerve őt, rájövünk, hogy tele van komplexusokkal, amelyek a felé irányuló elvárásoknak köszönhetőek. Szülei keményen tanultak és dolgoztak, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak, ugyanezt várják el a lányuktól is, aki azonban képtelen beismerni, hogy nem vették fel a Columbiára (még a felvételi értesítőt is képes meghamisítani). Egykori barátaival a viszonya megváltozott, amely részben annak is köszönhető, hogy a gimnáziumban, ahová jár, ő az egyedüli fekete lány. Tulajdonképpen emiatt nem tudja saját magát sem elfogadni, minden igyekezetével azon van, hogy beilleszkedjen a fehérek társadalmába, és ettől felejt el önazonos lenni. Mint később láthatjuk, tudat alatt is igyekezett megtagadni származását, elrejteni a valódi érzelmeit a rasszizmus ellen, „fehérként” viselkedni – ezzel pedig teljesen elvesztette a kontrollt saját maga felett.
Éppen ezért volt szüksége a naplójára, amely nem a hagyományos értelemben vett napló volt, hanem a listái gyűjtőhelye. Egy olyan pont, ahová elmenekülhetett, ahol terveket kovácsolhatott magának a jövőre nézve. Mint utóbb kiderül, természetesen az, hogy ez a füzet illetéktelen kezekbe került, nem a legrosszabb, hanem a legjobb dolog volt, ami történhetett vele, ugyanis ezáltal kényszerült arra, hogy szembenézzen saját félelmeivel és le is győzze azokat. Az is bebizonyosodik, hogy azok a dolgok, amiktől a legjobban félünk, mégsem annyira ijesztőek, ha pedig kimerünk állni magunkért és a véleményünkért, sokkal boldogabbak lehetünk.
Goffney regénye ízig-vérig ifjúsági regény, amely számtalan kérdést vet fel (a rasszizmuson túl a főhősnek meg kell küzdenie azzal is, hogy szülei házassága válás közeli állapotba jutott, valamint, hogy imádott nagymamáját Alzheimer-kórral diagnosztizálták), olyanokat, amelyekről nem lehet elégszer beszélni. De ha beszélünk róla, akkor tegyük azt úgy, ahogyan a Bocs, hadd bőgjem ki magam teszi.
Joya Goffney: Bocs, hadd bőgjem ki magam (Excause Me While I Ugly Cry)
Kolibri Kiadó, ford.: Sepsi László, 372 oldal
Kiemelt kép: Joya Goffney: Bocs, hadd bőgjem ki magam (Szerzőportré: Forrest Red)
