Kőszegen nyit fotógalériát a Fortepan közösségi archívum. Július 25-én Lissák Tivadar képeiből nyílik majd kiállítás, aki a 20. század vérzivataros időszakában élt és tevékenykedett, mint gépészmérnök, csak a halálát követő 50 évben derült ki, hogy tehetséges fotós is volt.
Tamási Miklós, a Fortepan alapító-szerkesztője elmondta, hogy az új kiállítóteret négy évvel ezelőtt vásárolták, mely akkor még romos állapotú műemléképület volt, az ő céljuk pedig az volt, hogy ne egy egyszerű lakóházat találjanak, hanem egy olyan helyet, ahol fotógalériát is kialakíthatnak.
Szeretnének minden nyáron egy-egy szerzői vagy tematikus kiállítást létrehozni az új helyszínen, a Táblaház utcai épület földszintjét megnyitják az utca felé, így bárki nézelődhet majd és elmerülhet az archív fotók világában.
Virágvölgy István kurátor kiemelte, hogy Lissák Tivadar mindig igyekezett a korszak jellemzőit is rákomponálni képeire, így a főváros polgári középosztályának miliője is látható, a katonatársakkal való mókázások vagy a propagandaplakátokkal teleragasztott budapesti házfalak.
A fotós halálát követően családja öt évtizeden át őrizte nyolcezer negatívját, ebből 2014-ben a Fortepan digitális fotóalbumba is felkerült 2200. Az 1909-es születésű, harmadik generációs mérnökember Lissák Tivadar először a Siemens, majd az Elektromos Művek technikusaként dolgozott Budapesten. Emellett pedig autodidakta amatőr fotós volt, mindig a nyakában lógott a kamera.
Munkája miatt sokat utazott, ezekre az utakra többször elvitte feleségét, Lengyel Máriát is, aki gyakran feltűnik képein. Az 1940-es évek közepétől fotóinak másik gyakori szereplője lett nevelt lánya, Bárdos Cecília. Majd az 1938-as eucharisztikus világkongresszustól kezdődően rendszeresen készített politikai témájú képeket is, fontos volt számára a budapesti falragaszok megörökítése, de nagy mennyiségben dokumentálta a háborús agitáló és antiszemita plakátokat is.
A Lissák Tivadar fotónaplója című kiállítás megnyitója július 25-én lesz Kőszegen, a Táblaház utca 9-ben, a tárlat ingyenesen látogatható, hatvan képének szövegei magyarul és németül is olvashatóak lesznek. A kiállítás egészen szeptember 29-ig várja az érdeklődőket minden nap 10 és 19 óra között.
Kiemelt kép: Lissák Tivadar fotóiból nyílik kiállítás (Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar)

