Lindsey Stirling ismét Budapesten járt, és elrabolta a szívünket

A tehetséges és többszörösen díjnyertes amerikai hegedűművész, Lindsey Stirling a YouTube-nak köszönhetően vált ismertté, ahol megkoreografált hegedűjátékot ad elő, videóit pedig – leegyszerűsítve – az tette különlegessé, hogy mozgás közben zenél. Stirling hamar berobbant a köztudatba sajátos stílusával és egyedi előadásmódjával, a színpadot balerinaként szelő kecses hegedűvirtuózt pedig nemcsak a zenekedvelők szerették meg, hanem a film- és sorozatrajongók is felfigyeltek rá, hiszen olyan feldolgozásokat hallhattunk tőle az elmúlt években, mint a Trónok harca, A Gyűrűk Ura, a Star Wars vagy éppen a Szépség és a Szörnyeteg. De legalább ennyire kedveltek saját szerzeményei is, amelyekkel lelkesen járja a világot, turnéi során pedig többször megfordult már Magyarországon is. 2017-ben és 2019-ben is élvezhették dallamait a hazai rajongók, majd a koronavírus-járvány miatt néhány évnyi kihagyás után idén tért vissza Budapestre, hogy elkápráztassa közönségét az MVM Dome-ban. Ott voltam én is, és elmondhatom: varázslat született. 

Lindsey legújabb albuma, a Duality népszerűsítése érdekében ejtette útba európai turnéja közben hazánkat, és miután elképesztő produkcióval nyitotta a műsort, amelyben szerepet játszottak a fény- és árnyjátékok, végtelenül közvetlenül köszöntötte a nézőket, kifejezve, hogy mennyire örül neki, hogy visszatérhetett Budapestre is. Aki még nem volt a művész egyetlen koncertjén sem, az ekkor még nem sejthette, hogy mi vár rá az elkövetkezendő nagyjából másfél óra során, Stirling ugyanis showmaneket megszégyenítő módon tartotta a kapcsolatot a közönséggel, folyamatos interakcióra bírva minket.

A Duality a szórakoztatás mellett figyelemfelhívó szerepet is betölt: kihangsúlyozza a bennünk rejtlő értékek fontosságát, kérlel, hogy bízzunk magunkban és igyekszik ráirányítani a reflektorfényt arra, hogy akkor is érdemes továbbküzdeni, ha már elvesztettük a reményt. Lindsey hol különféle mozgástípusokat, hol a telefon zseblámpájának bekapcsolását, hol éneklést kérve, máskor légzésgyakorlatokat tartotta a kapcsoalatot velünk, amikkel egy-egy szegmenst indított el vagy fejezett be. Ezekkel, és az előre felvett felkonferálásokkal többek között olyan dalok mondanivalóját erősítette fel, mint a belső értékekre rámutató Inner Gold, a lehetőségeink határtalanságát kihangsúlyozó Untamed, az összetörve is egészek lehetünk igéjét hirdető Kintsugi vagy éppen egy szakítás túlélését elmesélő Survive. 

De egyik sem volt öncélú, hiába születtek személyes tapasztalatokból (főleg az utolsó, ami a legaktuálisabb). Egy gondosan, átgondoltan összerakott műsortervet élhettünk át, amelyben mesterien előadott és megkoreografált jelenetek követték egymást. Stirling képes volt egyedül is bemozogni és kitölteni a teret, józan ésszel felfoghatatlan mozdulatokkal fűszerezte meg a profi hegedűművészetét: előfordult, hogy a levegőben fejjel lefelé lógva zenélt, máskor spárgázva vagy guggolásból felugorva varázsolt és a kétkedőknek lehetőséget sem hagyva bebizonyította, hogy valóban ő hegedűl, ugyanis előfordult, hogy nem ért oda időben a következő dallamkezdéshez. Lindsey-t egy profi csapat segítette abban, hogy a show még színvonalasabb, még parádésabb legyen: a táncoslányok megigézően siklottak mellette, a zenészek a háttérben néha el is lopták a figyelmet, és még a kisegítőszemélyzet is olyan gyorsan és precízen tette a dolgát, hogy az átállások rendkívül rövidek voltak, nem hatottak holtidőnek.

Természetesen mindegyik számhoz saját, magas minőségű színpadkép, effektek, jelmezek, trükkök, koreográfiák tartoztak, és elképesztően izgalmas volt megtapasztalni, hogy mi mindent eszeltek ki Stirlingék: volt nagyon zúzós rész, amikor gitár és hegedű csapott össze, ezzel felpezsdítve a közönséget, és olyan is, amikor a hófehér látvány és a nyugodt dallamok elandalítóan hatottak ránk. Arról a szürreális élményről nem is beszélve, amikor több ezer ember a művésszel egyszerre lélegzett ki és be ritmusra, becsukott szemmel. Felfoghatatlanul jó érzés volt az a bizalom, ami körbelengte akkor a helyet. 

A legnagyobb rajongók ráadásul egy-két korábbi kedvencüket is megtapasztalhatták a Duality újdonságai mellett, ugyanis hallhattuk a Roundtable Rivalt és a Shatter Me-t is – mondanom sem kell, mindkettőnél felrobbantak a sorok. Lindsey a koncert egy pontján azt mondta, hogy minden fellépése különleges a számára, de vannak speciális esték, amikor az átlagosnál is jobb a közönség és a hangulat, ezt a budapestit pedig ilyennek tartja. Fogalmam sincs, hogy ezt minden városban elsüti-e vagy tényleg így gondolja, de az biztos, hogy az MVM Dome-ban valami olyannak voltam szem- és fültanúja, aminek még soha életemben: generációk szórakoztak együtt feszélyezetlenül, együtt megélve a pillanatot, és mindezt egy olyan művész vezényletével, aki egy szál hegedűvel is beragyogta a hatalmas teret. Előttem egy öreg házaspár élvezte színházi látcsővel az eseményeket, mellettem tinédzser lányok ujjongtak, mögöttem pedig középkorú férfiak zsongtak minden mozzanatnál. Valószínűleg ebben rejlik Lindsey Stirling titka.

Kiemelt kép: Lindsey Stirling: Duality albumborító (Fotó: Lindsey Stirling Facebook)