A Locomotiv GT-dalaira épülő, nagy sikerű feldolgozásműsorával ad koncertet 2025. május 1-jén a Csík Zenekar a Budapest Parkban. Az esten Presser Gábor és Karácsony János is közreműködik az LGT-ből, továbbá Rúzsa Magdi és a Fitos Dezső Társulat táncosai is fellépnek.

A Csík Zenekar négy évvel ezelőtt jelentette meg A dal a miénk című albumot, amelyen kilenc, népzenei motívumokkal átitatott LGT-feldolgozás kapott helyet. A csapat ezt adja elő jövő tavasszal élőben a Budapest Parkban. A műsorban olyan slágerek szerepelnek, mint a Miénk itt a tér, az Embertelen dal vagy az Ugye mi jóbarátok vagyunk. A lemez abban különbözik más tribute-produkcióktól, hogy a megidézett LGT-ből Presser Gábor és Karácsony János is fontos közreműködő az anyagon. A lemez egyik különleges pillanata, amikor a Loksi című, 1980-as lemezről átemelt Áldd meg a dalt “csíkosított” változatában a kalotaszegi hajnalit a szerző, Karácsony János énekli.

Az album megjelenését követően sikeres turné következett, amelyen Presser és Karácsony is a Csík Zenekarral tartott. Jövő májusban a Budapest Parkban, az LGT-dalokat fókuszba helyező turné kiemelt állomásán az egyik legnépszerűbb énekesnő, Rúzsa Magdi is csatlakozik a produkcióhoz. Az előadáson fontos szerepet kap a Fitos Dezső Társulat virtuóz tánckara is. Az együttes előadásai az autentikus gyűjtésekre, tánc- és zenei anyagra épülnek, ugyanakkor a hagyománytisztelet mellett az előadó-művészeti társműfajok bevonásával tágítva a határokat bátran kísérleteznek.

Kiemelt kép: A Csík Zenekar és Presser Gábor (Fotó: Lettner Krisztina)