Ransom Riggs egyedi hangulatvilágú sorozatának első kötete, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 2011-ben látott napvilágot, és szerte a világon hatalmas rajongás kezdte övezni. Így eshetett meg, hogy az eredetileg trilógiának indult széria – bár a harmadik kötettel a történetfolyam rendes lezárást kapott – egy kiegészítő kötettel (A különlegesek regéi), valamint egy újabb trilógiával (Napok térképe, A madarak tanácskozása, Az utolsó üresvadász) egészült ki.

A sorozat kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a 16 esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Miután az Ördös Hektárjának, a Viktória-korabeli Anglia legszörnyűbb nyomornegyedének labirintusszerű sikátoraiban megvívták az utolsó(nak vélt) csatát, Jacobot a szülei elmegyógyintézetbe akarták küldeni, ugyanis az átlagos amerikai kisvárosi család egy szót sem hitt el a fiú kalandjaiból és hőstetteiből a különlegesek világában. Ám barátai kiszabadítják a fiút, így a kalandok tovább folytatódnak téren és időn át.

A sorozat zárókötetében a különlegesek világát végső összeomlás fenyegeti: az ősi ellenség, Caul hatalmas, pusztító lényként tér vissza az összeomlott Lelkek Könyvtárából, gyilkos terve pedig megállíthatatlannak látszik. Jacob Noor-ral együtt visszatér a Huroktikumba, ahol a válsághelyzetben összegyűlt különlegesek az utolsó összecsapásra készülnek, habár egyetlen reményük maradt csupán: eljuttatni a megjövendölt hét kiválasztott egyikét a különlegesek világát felszabadítók találkozóhelyére. Ám ehhez először meg kellene fejteniük, hol az a hely.

Ransom Riggs: Az utolsó üresvadász (Szerzőportré: slate.com)

Örök kérdés marad, hogy egy előre megtervezett és lezárt sorozatot a nagy sikerre való tekintettel jó ötlet-e folytani, de a választ sajnos mi sem fogjuk tudni megmondani. Számtalan példát és ellenpéldát lehetne felhozni, ám ez esetben ez talán felesleges is. Ransom Riggs is részben elkövette azt a hibát, amelyet olyan sokan hozzá hasonlóan: az új sorozat messze nem múlja felül az eredeti trilógiát, ugyanakkor mégsem lehet azt mondani, hogy csapnivaló lenne a folytatás. Az új kötetekben több ponton is leül a történet, nem egyszer csap át unalomba a cselekmény, ugyanakkor szerencsére a szerző mindezért megfelelő módon kárpótolta a sorozat rajongóit. Egyfelől, tudott újdonságot is behozni a történetbe, új ellenséget kaptak hőseink, ráadásul a sorozatnak továbbra is a legnagyobb erőssége – amivel tulajdonképpen tíz évvel ezelőtt is kiemelkedett a tucatregények közül – a köteteket díszítő fotók.

Az utolsó kötet abból a szempontból is érdekes, hogy sikerült megugrania a negyedik és az ötödik kötet színvonalát, így egy megfelelően izgalmas, pergős történettel vehettünk búcsút (?) kedvenc hőseinktől. Természetesen Jacob és az alakváltó ymbryne, Vándorsólyom kisasszony mellett újból találkozhattunk a kezével lángot gyújtó, szépséges Emmával, az emberfeletti erejű Bronwyn-nal, a divatbolond Horace-szal, a halottakat feltámasztani képes Enoch-kal, a méheknek parancsoló Hugh-val, az első és hátsó szájával is harapni tudó Claire-rel, a nehezék nélkül súlytalanul lebegő Olive-val, de feltűnik a színen Addison, Horatio és Charon is.  Ők együtt csapnak össze a fentebb már említett Caullal, az ő szála kapcsán érdemes kiemelni, hogy mennyire hatásos volt, hogy sokáig nem láthattuk őt fizikai valójában. A végkifejletet tekintve pedig egy abszolút grandiózus, egy fantasy-sorozathoz méltó lezárást kapunk – igaz, ezt a mondatot George R. R. Martin vagy J. K. Rowling mosolyogva olvasná, ugyanis Riggsnek nem volt célja lekaszabolni a fél szereplőgárdát.

Ransom Riggs (Fotó: Áslaug Jónsdóttir)

Riggs könyveit minden alkalommal öröm kézbe venni, gyönyörűséges kivitelezést kapott Az utolsó üresvadász is. A borítót nézve és a könyvet átlapozva egyből érezhető, hogy különleges hangulatú történethez lesz szerencsénk, és ebben szerencsére a szerző remekül illeszkedik a sejtelmes fotók hangulatához. Az erős atmoszféra-teremtés egyébként is mindig jellemző volt a sorozatra, ebben nem kell csalódnunk most sem.

Az pedig, hogy a mostani búcsú véglegesnek lesz-e mondható, egyelőre még nem tudni, főleg, hogy – bár a történet megfelelő lezárást kapott, így hiányérzetünk nem lehet – a szerző nyitva hagyta a folytatás lehetőségét.

Kossuth Kiadó, ford.: Gálvölgyi Judit, 460 oldal

Kiemelt kép: Ransom Riggs: Az utolsó üresvadász (Szerzőportré: slate.com)