Április 25-én éjfélkor járt le az V. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny jelentkezési határideje. A világ 38 országából, Észak- és Dél-Amerikától a Távol-Keletig, valamint Új-Zélandig mintegy 132 énekes adta be a pályázatát a kétévente megrendezésre kerülő énekversenyre.
A Zeneakadémia rendezésében szeptember 5. és 11. között tartják az V. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt. Az idei eseményre 38 országból 60 férfi és 72 női énekes jelentkezett: ebben az évben is a szopránok vannak a legtöbben (szám szerint ötvennyolcan), valamint újra van négy kontratenor a pályázók között. Tizenkilencen már korábban is próbálkoztak, közülük ketten már harmadszor. Legtöbben, huszonöten a Koreai Köztársaságból jelentkeztek, de érkezett például hat pályázat az Egyesült Államokból, három Brazíliából, sőt egy-egy Kanadából, Mexikóból és Új-Zélandról is. A magyar versenyzők tizenöten vannak. Az orosz-ukrán háború miatt idén megtört a hagyomány, miszerint sok jelentkező érkezik ebből a két országból: ugyan orosz és ukrán állampolgárok is pályáztak, ám mindössze tizenhatan, többségük külföldön (például Svájcban) él, jelentkezését is innen töltötte fel.
A Marton Éva professzor asszony vezetésével felálló előzsűri a következő hetekben dönti el, kik jutnak majd a szeptemberben megrendezésre kerülő élő fordulókba. A döntés eredményét május 20-ig teszik közzé a verseny honlapján.
Kiemelt kép: Marton Éva (Fotó: Emmer László)