Levendula Piknik néven harmadjára is összművészeti eseményt rendeznek június 4-én a Budapest Parkban. Ahogy a levendula sem nő egyedül, úgy a különböző művészeti ágak sem tudnának egymás nélkül létezni – a hazai zenei, divat- és kreatív szcéna, a fesztivál keretein belül mutatja meg a közösségben rejlő alkotó erőt.
A Levendula Pikniket a Stotz márka alapítója, Stotz Natália és Gyuris Bence álmodta meg három évvel ezelőtt. A két művész először egy egyedi kabátrendelés kapcsán ismerkedett meg, ahol olyan gyorsan megtalálták a közös hangot, hogy szerettek volna közösen is létrehozni valami eseményt. Így született meg a Levendula Piknik ötlete, amely először a PONTOON fedélzetén debütált, majd átköltözött a Budapest Parkba. Ezzel az egész estés minifesztivállal létrehoztak a magyar underground művészeti közegének egy olyan új platformot, ahol különböző művészeti ágak találkozhatnak.
Az esemény közös találkozási pont a különböző szubkultúrákból érkezőknek és egyszerre képez hidat az underground és mainstream kultúra között kortárs alkotók segítségével. Tehát maga a piknik nem kizárólag divatbemutató vagy koncert, hanem egy élő és lélegző installáció is egyben.
A pikniket Stotz Natália zártkörű divatbemutatója nyitja, amelyet a Willany Leó társulat táncosai és egy nemzetközi színpadon is elismert titokzatos énekesnő kísér. Az este második felvonása nyilvános zenei programmal folytatódik, amelyben Dom Beats és barátai, a hazai dzsessz és rap műfaj ismert szereplői, valamint Deva és Gyuris is helyet kapott – utóbbi akusztikus felállásban.
Kiemelt kép: Divatbemutató a Levendula Pikniken (Fotó: Székely Zsófi)