Ördög Tamás a Kaposvári Egyetem színész szakán diplomázott 2009-ben. Még abban az évben megalapította Kiss-Végh Emőkével együtt a Dollár Papa Gyermekei független színházi társulatot, amelyet azóta is közösen vezetnek. Előadásaik bejárták Európát, és Amerikában is több helyen megfordultak. Ördög az utóbbi években egyre gyakrabban rendez saját társulatán kívül, kőszínházakban is. A Radnóti Színházban a tavalyi évad végén állította színpadra August Strindberg drámáját, A pelikánt, amelyet még két alkalommal – március 24-én, hétfőn és május 7-én, szerdán – láthat a közönség. 

Ibsen, Strindberg, Bergman világa vállaltan közel áll hozzád. Honnan ez a vonzalom a skandináv lélektani dráma iránt? Mindig is a sötét történetek vonzottak?

Az úgynevezett sötét történetekből sokkal több erőt lehet meríteni az embernek a saját életéhez. Szeretem, ha a színház szembesít magammal. Nézőként is ezt keresem mindig. Rendezőként is. Ehhez persze a színésznek is szembesülnie kell magával. De a jó színház tükör. Mindent megmutathat, minden irányból.

Társulatod már van. Bírnád, ha neked is lenne egy Intim Színházad?

Jó lenne, de megvan annak is a bája, hogy megyek egyik színházból a másikba. Engem is folyamatos megújulásra késztet. A Dollár Papa Gyermekei pedig, amit Kiss-Végh Emőkével csinálunk, sokkal inkább egy műhely a fejemben. A kísérletezés terepe. Ott igazán mindent lehet.

Tóth Ildikó A pelikán című előadásban (Fotó: Dömölky Dániel)

Másodszor rendezted A pelikánt. Miért fontos számodra?

A család mindig nagyon foglalkoztat, a kezdetektől. És ez nem szűnik. Mindent meg lehet vizsgálni, minden kérdést fel lehet tenni egy családdrámával. Mi az, amit ki tudok mondani? Mi az, amit nem tudok kimondani, de nagyon szeretném? És mégse fogom kimondani soha. A pelikánban nagyon érdekes az alaphelyzet. Nagyon sűrű. Egy halál, az apa halála, hirtelen nagyon felkavarja az állóvizet. Begyorsulnak a dolgok és rohamtempóban haladunk a végkifejlet felé. És szeretem Strindberget.

A két rendezés között eltelt tíz év. Mi az, amit a darabbal kapcsolatban ma máshogy látsz, mint akkor?

Sok különbség van, jobban mondva csak különbség van. Engem nagyon érdekel a színész. A munkáimban mindig a színész a lényeg, csak belőlük dolgozom. Mivel a Radnótiban négy másik színész játssza, már pusztán ebből kifolyólag is teljesen más. A Trafóban egy kicsi stúdióban mutattuk be, ahol a nézők karnyújtásnyira ültek a tér minden oldalán. A Radnóti, hiába kicsi, mégis színházi épület. Van földszint, karzat, színpad, szóval minden, amit egy színháztól elvár az ember. Az első rendezésemben ráadásul én is játszottam. Én voltam Axel. Talán ez volt a legnehezebb, hogy az általam 10 évig játszott férfit ne várjam el Barnától. Hogy engedjem neki, hogy ő rakja össze, és ez sikerült is. Köze nincs egymáshoz a két Axelnek. Semmi. Közben, persze, mind a kettő Axel és a darab, a történet is ugyanaz. Ez eszméletlen jó a színházban.

Jelenetkép A pelikán című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)

A darab vége Strindberg részéről egyértelmű voks amellett, hogy ki kell írtani a családnak még az írmagját is. Tudsz ezzel menni? Vagy lenne más út?

Nekem mást mond Strindberg. Azt mondja, hogy beszélni kell, őszintén kell élni és szembesülni kell. És akkor a családot sem kiirtani. Akkor talán lehet együtt élni.

A színházi munkafolyamatok melyik részét élvezed a legjobban? És melyiket a legkevésbé?

Legjobban a praktikus dolgokat utálom. A ki honnan jöjjön, mi legyen a kellék, mi legyen a fény. Ezek nem érdekelnek. Vagy persze érdekelnek, de csak a végén. A legkedvesebb pillanataim pedig azok, amikor azt látom akár a próbán, akár az előadáson, hogy a színész létezik, mer létezni, nem pedig eljátszik vagy felmutat valamit. Mindig azt mondom nekik, hogy ne hibáztassák vagy vádoljak magukat az előadás alatt. Lépjenek túl a hibákon és akkor nem is lesznek hibák. A színész nekem valahol varázsló. Neki kell uralni a pillanatot. Ha ez sikerül, akkor szinte teljesen mindegy, hogy mit csinál, mert nézni fogom, mert egyszerűen nézni kell.

Az interjút Hárs Anna készítette.

Kiemelt kép: Ördög Tamás A pelikán nyílt próbáján (Fotó: Csoszó Gabriella)