A Bátor Tábor 2001 óta rendez táborokat daganatos és krónikusan beteg gyermekeknek és rokonaiknak, illetve olyan családoknak, akik súlyos megbetegedés következtében veszítették el gyermeküket. A Hatvanban található regionális központban, ahová Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából is fogadnak érkezőket, olyan sorsfordító élmények nyújtására törekszenek, amelyek azzal, hogy kimozdítják a gyerekeket a komfortzónájukból, arra késztetik őket, hogy legyőzzék félelmeiket, és bátran szembeszálljanak a betegségükkel is.
A teljesen ingyenes programokon évente több, mint 1000 táborozót fogadnak, 47 magyar és 13 külföldi kórház küldi hozzájuk pácienseit és családjaikat. Ahhoz, hogy az Astellas-díjjal jutalmazott Bátor Tábor működése 2019-ben is zavartalan lehessen, önkéntesek jelentkezésére van szükség, amelyre Lengyel Tamás, szabadúszó filmművész is felhívja a figyelmet Facebook oldalán. A regisztrációhoz csak fénykép, önéletrajz és referencialevél feltöltésére, és egy kérdőív kitöltésére van szükség, melyet a Bátor Tábor oldalán keresztül érhetnek el az érdeklődők.
Kiemelt kép: Lengyel Tamás (Fotó: dumaszinhaz.hu)