A Játékszín következő bemutatója februárban Lars von Trier Táncos a sötétben című Arany Pálma-díjas musicaljének színpadi adaptációja lett volna, melyet Horgas Ádám rendezésében láthattak volna a nézők. A Szegedi Nemzeti Színház drámatagozatának vezetője és főrendezője vasárnap Facebook bejegyzésében számolt be arról, hogy a színház a TAO támogatások körüli változások kapcsán kialakult bizonytalan anyagi helyzet miatt kénytelen lemondani a bemutatót. „Az egész szakma felelősségének – így az enyémnek is tartom -, hogy odafigyeljünk és segítsük egymást. Nem értem a félszeg apátiát. Nem akarom, hogy a gyerekeim ne láthassák azokat a gazdag értékekkel teli műhelyeket, amelyek miatt szerelmes lettem a Színházba.” – írta Horgas Ádám üzenetében, melyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a TAO helyzet megoldására kidolgozott javaslata továbbra is elérhető bárki számára.

A TAO helyzet miatt a Játékszín arra kényszerült, hogy lemondja a rendezésem, a Táncos a sötétben-t, mely decemberben…

Közzétette: Ádám Horgas – 2018. november 18., vasárnap