Az Animus Kiadó „feel good” könyveiben eddig olyan szerzőket köszönthettünk, mint a svéd Fredrik Backman és Catharina Ingelman-Sundberg, a német Hans Rath, Carsten Henn és Thomas Montasser, vagy a francia Virgine Grimaldi. Ebben a sorozatban olyan könnyedebb hangvételű történetek látnak napvilágot, amelyek többnyire nem nélkülözik a humort, ennek ellenére mégis fontos témákat boncolgat. A fenti nevekhez most új szerző csatlakozott, a szintén francia Maud Ankaoua személyében.
A Soha többé nélkülem főhőse a harmincas évei végén járó sikeres ügyvéd, Constance, aki nemrég megkapta álmai állását egy előkelő párizsi ügyvédi irodánál. Látszólagos magabiztossága ellenére mégis sebezhető, kevés az önbizalma. Fülig szerelmes a szintén ügyvéd Lucas-ba, egyre csak arra vár, hogy a férfi, ígéretéhez híven, elhagyja érte a feleségét. Constance már épp aláírta a szerződését, amikor észreveszi, hogy a próbaidejét nem épp szokványos módon kell letöltenie. Az új munkahelye nem tárgyalótermekbe küldi, hanem a Szent Jakab zarándokút egy szakaszára. Constance első reakciója a meghökkent ellenállás, ám végül a barátai biztatására rábólint, hogy egy veszélyesen nagy ugrással elhagyja a komfortzónáját. Amit aztán megtapasztal, mindent összezavar benne arról, amit addig gondolt saját magáról és a szerelemről.
Maud Ankaoua lenyűgöző, megható világot fest, amely az olvasót is felemeli. A szerző meggyőződéssel, nagyvonalúan és nagy képzelőerővel adja a kezünkbe a valódi, boldogító szeretet és szerelem megoldóképleteit. A Soha többé nélkülem a félelmeinkre épülő gépies mintákat állítja reflektorfénybe, amelyek olyan gyakran akadályozzák, hogy igazán szeressünk – holott erre megvan bennünk a képesség. A tartós szabadság és öröm nagyon is elérhető, ez az út éppen oda vezet.
Az 1971-es, párizsi születésű Maud Ankaoua Nottinghamben és Oxfordban folytatott pénzügyi tanulmányokat, majd politológiából szerzett diplomát Párizsban. Az üzleti világban helyezkedett el, a 2000-es évek elején startupokat tett pályára, a technológiai szektorban sikert sikerre halmozott. Ennek azonban ára volt: nem sokkal a negyvenedik születésnapja előtt, és állítása szerint három lépésre a kiégéstől, egy pillanat alatt hátat fordított ennek a világnak. Négy nap alatt megszervezte, hogy Nepálba utazzon, és öt hetet töltött a világ legmagasabb hegyei között, csendben. Megújulva tért vissza, azóta coach, konferenciaszónok, vállalkozásoknak ad tanácsot és ír. Úgy véli, azáltal, hogy életútja felén regényírásra adta a fejét, az olvasókkal kézen fogva egy jobb világot épít. Első könyve Kilomètre Zéro (Nulladik kilométer) címmel jelent meg, ezt követte a Respire! (Lélegezz!). A Soha többé nélkülem a harmadik regénye, az első, amely magyarul is megjelent. A könyvet Esze Dóra Emma fordításában olvashatjuk.
Kiemelt kép: Maud Ankaoua: Soha többé nélkülem (Szerzőportré: Astrid di Crollalanza)