„Lehet, hogy némi meghökkenést okoz majd a nézők körében”- interjú Szervét Tiborral

Az előző évad egyik legígéretesebb bemutatójából az ősz várva-várt premierjébe lépett át az Agatha Christie világhírű krimijét, a Gyilkosság az Orient expresszen című regényt feldolgozó darab, amelyet a Thália Színház illusztris szereplőgárdával és hazánkban eddig még nem tapasztalt látványvilággal álmodott meg. Hercule Poirot legismertebb történetét Szirtes Tamás álmodja színpadra, a szürke kis agysejteket hadba hívó mesterdetektív bőrébe pedig a teátrum érdemes művésze, a Jászai Mari-díjas Szervét Tibor bújik, akivel a nem mindennapinak ígérkező előadásról, a legendás írónővel kapcsolatos élményeiről és természetesen különleges szerepéről is beszélgettünk.

A koronavírus-járvány miatt hónapokkal kellett eltolniuk a bemutatót és megszakadtak a próbák is, most szeptember 5. az új dátum. Milyen nehézségeket hozott ez a kényszerdöntés magával?

Szerintem nem hozott nehézségeket, inkább jót tett. Egy lineáris próbafolyamat helyett, ami az olvasópróbától a bemutatóig tart, így létrejött egy kétlépcsős próbafolyamat. Volt egy bizonyos érési fok, amikor leálltunk, ami nem volt egy rossz állapot, de az újrakezdés egy sokkal érettebb nekiindulást tett lehetővé. Most a hátralévő időszakban összekovácsolunk minden részletet.

Kézenfekvőnek tűnhet, de muszáj megkérdeznem: miben lesz ez az adaptáció más, mint az eddigi feldolgozások?

Ha jól emlékszem, egyetlen filmet láttam csak közülük, az alapján nehéz lenne megneveznem a különbségeket. Annyiban mindenképpen más, amennyire más a két műfaj. Ha belegondolunk, a színház és a film lehetőségei is eléggé eltérőek. Inkább azt mondanám, hogy rendkívül különbözik a színház eddig általam próbált formáitól. Annyival haladja meg vizuálisan és dimenzióiban egy hagyományos színház struktúráit, hogy az elképesztő. Egy teljesen új szintet jelent.

Amibe ugyebár beletartozik az a magyar színpadon egyedülálló látványvilág is, ami a Freelusion bevonásával született meg.

Igen, alapvetően erre gondoltam, hogy nagyon különös, erős és rendkívül érdekes látványa van a darabnak – sőt nem is látványnak nevezném, hanem inkább vizuális technikának, és ebben a nagyszabású vizualitásban kell nekünk megfogalmazni a történetet. Ez szerintem nagyon új, nem tudok róla, hogy Magyarországon ilyen előadás valaha is született volna. A Tháliáé lesz az első.

Mesélne róla picit, hogy ezt hogy kell elképzelnünk a gyakorlatban?

A hagyományos díszletelemek helyett egy nagy led komplexum van a színpad közepén. Akkora, mint egy szoba. A szobának a külső felületei led panelből állnak, az egész úgy működik, mint egy rendkívül nagy monitor. Tehát a vizualitást nem egy kívülről vetített képsor adja, hanem számítógépen konfigurált, illetve azon létrehozott programok. Ezek pedig megdöbbentően szép képet adnak, például egy vasúti kocsi belsejének vagy külsejének esetében. Az egészet körülveszi egy nagy, vetíthető operafólia, és a történet kisebb-nagyobb, izgalmas vagy lélektanilag fontos fordulatai megerősítést nyernek ezeken a felületeken keresztül. Viszik a történetet, viszik a nézőt, és minket is.

Ezeken kívül lesz más komolyabb változtatás is az Agatha Christie által megálmodott eredeti koncepcióhoz képest?

Talán azt tudnám megemlíteni, hogy némiképp kevesebb utasunk van, mint a könyvbéli Orient expresszen, kevesebb szereplőre van írva a cselekmény, de abban nem vagyok biztos, hogy ez a változtatás tőlünk ered, vagy pedig a történetet feldolgozó Ken Ludwigtól.

Egyvalaki azonban biztosan a gőzősön lesz, méghozzá a híres mesterdetektív. Az ön megformálásában milyen Hercule Poirot-ra számíthatunk?

Erre a kérdésre mindig olyan nehéz válaszolni, próbát kell vele tenni és majd önök megmondják, hogy milyen lett ez a fajta Poirot (nevet). Én nem érzem helyénvalónak felkonferálni, hogy „én majd ilyen és ilyen leszek”, mert egyrészt sután hangzik, másrészt mi van, ha nem sikerül beteljesítenem és akkor beégek. Harmadrészt pedig nem tudom jól megfogalmazni, mert ez körülbelül olyan, mintha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy milyen gyereket szeretnék. Legyen mondjuk az egyik füle kicsit arrébb, a haja kócos és fodros a szoknyácskája? Majd a közönség megítéli az alakításomat.

A kackiás bajuszt már láttam a promóciós képeken és megnyugodtam. De az még foglalkoztat, hogy megmarad az akcentus is vagy azt elhagyják?

Egyelőre még nem foglalkoztunk ezzel. Nincs a törekvések fókuszában az akcentus. Nem biztos, hogy kimarad, de az is lehet, hogy igen, mert rengeteg dolga van ennek a Poirot-nak és nekem is anélkül is, hogy akcentussal beszélnénk. Megpróbálunk bemutatni egy pszichológiailag mozgalmasabb alakot, aki nem kívülálló a történetben, akire hat az a dráma, amibe belesodorja az élet.

Tehát a történetben erősen jelen lévő moralitás komoly szerepet kap a darabban is.

Igen, ő állást foglal. Igen, ő dilemmába kerül. Igen, neki van egy elve, ami megsérül, próbatétel alá kerül ebben a sztoriban. De nem csak az elszenvedője annak. Ő a primus motor, ő a mozgatója az egésznek. Minden detektívregény a nyomozó vizsgálódása mentén gombolyodik, ez is ilyen klasszikus detektívsztori lesz, mi pedig Poirot-val együtt haladunk benne.

Akkor ez a Gyilkosság az Orient Expresszen-változat biztosan azoknak is fog tudni újat mutatni, akik már kívülről fújják a történetet és a fordulatokat.

Szerintem igen. Van egy nagyon erősen körvonalazott, pontos kép Hercule Poirot alakjáról (ezt a maga stílusára formálta már David Suchet, Albert Finney, Kenneth Branagh és John Malkovich is – a szerk.), amitől én különbözni fogok. Lehet, hogy ez némi meghökkenést okoz majd a nézők körében…

De ez valójában előnyt is jelenthet, nem? Hiszen ismeretlent hoz be egy ismert közegbe.

Akár, igen. Persze ez a mi kockázatunk. Minden színdarabban és minden próbafolyamatban benne van a lutri, hogy amit csinálunk, az tetszeni fog-e és az Orient Expressz esetében sincs ez másként.

Ha már az előbb szóba kerültek a detektívregények, van kedvenc Agatha Christie műve?

Van, a Tíz kicsi néger című krimit nagyon szeretem, de említhetném akár az Ackroyd-gyilkosságot is. Egy időben rengeteg olvastam és mesterkedtem azon, hogy kitaláljam a rejtélyeket. Az Öt kismalac volt az egyik legmaradandóbb élményem, aminél azt mondtam: „jaj, de jó, végre rájöttem!” (nevet)

Ha a darab nagy siker lesz, a jövőben jöhet egy újabb Poirot-sztori is a Tháliába? Mondjuk esetleg a Halál a Níluson?

Nem tudok róla, hogy szó lenne erről, de jó is, hogy említi, mert a Halál a Níluson-t én magam is javasoltam. Amikor elkezdtünk próbálni, és kiderült, hogy ennek az előadásnak milyen paraméterei, milyen potenciáljai vannak, akkor én izgatottan azt mondtam, hogy „figyeljetek, csináljunk ebből valamit, mert a Halál a Níluson szerintem egy marha izgalmas történet”. Ezzel a rettentően sokoldalúan használható technikával pedig tulajdonképpen a határ a csillagos ég. 

Kiemelt kép: A Gyilkosság az Orient Expresszen szereplői (Fotó: Bodnár Zsófia)