„Látványban és társadalmi érzékenységben is jelenidejűnek kell lennünk” – interjú Barnák Lászlóval és Horgas Ádámmal

Július 1-től Barnák László, színész-rendező tölti be a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját, pályázatát együtt írta Horgas Ádámmal, a sokoldalú alkotó főrendezőként irányítja a drámatagozat munkáját. A váltás nem volt feszültségektől mentes, ám a 2018/19-es évad első bemutatóinak nyitott olvasópróbái alatt elkezdett a társulat egy csapatként gondolkodni. Mindketten arra törekszenek, hogy különböző tréningekkel építsék, fejlesszék az alkotókat és erősítsék a közönséggel való közvetlen kapcsolatot.

Mindig együtt nyilatkoztok, miért van ez?

Barnák László: Közösen írtuk a pályázatot, illetve az is összeköt minket, hogy a próza felől közelítünk a Nemzeti Színház működéséhez. Színészként végeztem, és rendezőként is dolgoztam itt korábban, így én sokkal jobban kötődöm, talán túlzás azt mondani, hogy a színház lényegéhez, de mégis azt gondolom, hogy a dráma volt az a műfaj, ami miatt a színház létrejött. Szegeden most ezt a területet kell nagyon megerősíteni. Talán ez is közrejátszik abban, hogy sokszor együtt fogalmazzuk meg Ádámmal azokat a gondolatokat, amik mentén az elkövetkező időszak munkáját elképzeljük.

Nem volt feszültségektől mentes az igazgatóváltás, milyen most a hangulat a társulatban?

Horgas Ádám: Egy igazgatóváltásnál normális a feszültség, ilyenkor mindig átrendeződik az adott társulat, mindenki egy kicsit bizonytalanná válik, hiszen nem tudja, hogy mi lesz a sorsa. Azt gondolom, hogy a sok félés mögött elsősorban egy nagy féltés van, a színházi minőség féltése. Két hete dolgozunk együtt, ez még a puhatolózás időszaka, de már most azt látom, hogy nagyon pozitív a fogadtatásunk. Nagy a nyitottság mindenkiben, szakmai éhség van a társulatban és ezzel boldogság együtt dolgozni. Én ezt az időszakot egy mámoros állapotban élem meg, mert az a sok rémület, amivel kezdtünk, hamar szertefoszlott. Nagyon komoly műhelymunka ígéretét rejti magában ez a csapat.

Több új tag is érkezett a társulatba, könnyen beilleszkedtek?

H. Á.: Igen, úgy látom, hogy nagyon jó a hangulat, a próbákon kívül is keresik egymás barátságát.

B. L.: Olyan színészeket sikerült megnyernünk, akiknek a többsége a budapesti munkáját hagyta ott azért, hogy Szegedre jöjjön a társulathoz. A fővárosban sokkal több munkalehetősége van egy színésznek, hiszen a színjátszás mellett ott a filmezés, szinkron. Ha valaki megteszi azt, hogy mindennek hátat fordít, akkor az arról árulkodik, hogy hisznek a Szegedi Nemzeti Színház által nyújtott lehetőségekben, az új vezetésben.

Az eddigi gyakorlathoz képest korábban hirdetettek évadot, mi alapján választottátok ki a darabokat?

B. L.: Nagyon későn derült ki a pályázat végeredménye, így nehéz volt összerakni az évadot, mivel február végétől április elejéig volt csak rá idő. Ilyenkor a legtöbb rendező, akiket mi is megkerestünk, már nem volt egyeztethető, de szerencsére így is kiváló alkotók érkeznek hozzánk az évadban, például a Kossuth-díjas Bezerédi Zoltán és Lukács Andor. Annak is nagyon örülünk, hogy Alföldi Róberttel is együtt dolgozhatunk.

Az évad összeállításában fontos szempont volt, hogy egy nemzeti színháznak széleskörű repertoárt kell biztosítania, nagyon sok műfajban otthon kell lennie. Az is fontos volt, hogy a nemzeti státuszunkat hogyan tudjuk képviselni, hogy hogyan tudunk úgy értéket közvetíteni, hogy a magyarságtudatunk is megjelenjen ebben. Azokat a darabokat és rendezőket találtuk meg Ádámmal, akikről azt gondoljuk, hogy a közönség számára vonzerőt jelentenek, ugyanakkor szakmailag is képesek olyan előadást létrehozni, ami fölkelti a figyelmet. Fontos, hogy jobban jelen legyünk a színházi térképen, amelyről úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedben leszorultunk.

Többször elmondtátok, hogy célotok a jelenre reflektálni, ezt mondjuk egy Tótékkal hogyan lehet?

H. Á.: Ez a darab hátborzongatóan aktuálissá vált mostanra. Azt gondolom a színházról, hogy mindenképpen a jelenre kell reflektálnia. Ennek a művészeti ágnak pont az a vonzereje, hogy ott történik élőben a nézők előtt, abban a pillanatban váltja ki a hatását, ott képes katarzist okozni. Úgy vélem, hogy ma már csak a közönséggel, és a minket körülvevő környezettel együtt lélegezve érdemes előadást létrehozni. Kiváló rendezőket sikerült megnyernünk, mindenkire büszkén gondolunk, aki az évadban nálunk fog dolgozni. Olyan emberek, akik érzékenyek erre a fajta mentalitásra.

B.L.: Nagyon meghatározó a társadalmi környezetünk, hogy mi zajlik körülöttünk a világban, merre felé mozdulnak el a prioritások a közbeszédben, amik meghatározzák a mindennapjainkat. Ezekre valahogy reflektálni kell a színpadon is. Nem direkt módon, a színháznak nem dolga szájba rágni gondolatokat, nem dolga semmilyen módon politizálni, de érzékenyen kell reagálnunk arra, ami most Magyarországon vagy a világban körülöttünk történik. A másik fele ennek a jelenidejűségnek, az az, hogy technikailag és látványban is megpróbáljuk követni azokat a trendeket, amelyek a különböző médiumokban, elsősorban a televízióban, de akár az interneten is, nemzetközi szinten nagy produkciókban működnek. Hogy hogyan lehet mondjuk Shakespeare-t úgy rendezni, amin most Ádám dolgozik, hogy az látványos, mozgalmas színpadképet eredményezzen. Tehát látványban és társadalmi érzékenységben is jelenidejűnek kell lennünk.

Hogy érintette a bérleteladásokat az, hogy ennyire későn állt össze az évad?

B. L.: 10 éve nem volt példa arra, hogy olyan előbérletezési akció legyen, mint amit mi most elindítottunk májusban. Voltak olyan aggodalmak, hogy az emberek talán nem lesznek nyitottak, hogy nyár előtt elkezdjenek vásárolni, de az eredmények nem ezt mutatják szerencsére. Több, mint 1800 bérletet adtunk el az alatt az egy hónap alatt, és olyan nézőket is sikerült elérnünk, akik eddig vagy nem voltak a vásárlóink, vagy korábban volt ugyan bérletük, de az utóbbi években elpártoltak a Szegedi Nemzeti Színháztól. Bízom benne, hogy az akciók és az új konstrukciók megnövelik az eladások számát.

A bérletekkel és több előadással is próbáljátok elérni az általános- és a középiskolásokat. Lesz számukra emellett valamilyen drámapedagógiai program is?

B. L.: A középiskolásoknak komplex színházpedagógiai programmal készülünk az ifjúsági bérletek mellé, és október közepétől szeretnénk a színházban drámacsoportos foglalkozásokat is indítani. Ennek három célcsoportja lesz, az általános iskolások, a középiskolások és a felnőttek. Tulajdonképpen mindenkinek lehetősége lesz belepillantani abba, hogy milyen a színházi munka. Szeretnénk a színházat megnyitni Szeged városa felé, lehetőséget teremteni arra, hogy minél többféle módon találkozzanak az alkotókkal.

Elkezdtétek már az első bemutatók próbáit, milyenek voltak az olvasók?

H. Á.: Speciális olvasópróbák voltak. Keressük azokat a szakmai alkalmakat, amikbe az egész társulatot be tudjuk vonni. Párhuzamosan készülnek a produkciók, ezért a színészek két különböző helyen dolgoznak. Arról beszélgettünk Lacival, hogy milyen sajnálatos, hogy a művészek így kimaradnak a másik alkotócsoportban dolgozó rendező szellemiségéből, például akik a Szentivánéji álmot próbálják, azok nem találkoznak Bezerédi Zoli kivételes tehetségével. Ezért azt találtuk ki, hogy mind a két olvasópróba közös lesz, az egész társulat részt vesz rajta. Ez egy olyan alkalom, amikor a rendező beszámol az elképzeléseiről, ad egy első elemzést a műről. Nagyon jó érzés volt, hogy ott ülhettem a Tóték próbáján, Zoli fantasztikusan felkészült, nagyon okos és érdekes elemzést adott a műről. A Szentivánéji álom olvasópróbája volt az első találkozásunk a társulattal, ami az új helyzettől való félelmekkel kezdődött, de ez egy nagyon szerencsés és jól sikerült gesztus volt részünkről, mert mindenki érezte, hogy egy csapat vagyunk, még akkor is, ha ilyen elképesztően nagy ez az intézmény. A jövőben is keresni fogjuk ezeket az alkalmakat, én például egy egyhetes kurzussal indítottam az évet, amire az egész társulat bejöhetett, szakmai, közösségi módon tudtunk egymással találkozni.

B. L.: Had áruljam el, hogy volt olyan kolléga, aki odajött és azt mondta, hogy azért élvezi nagyon ezeket a tréningeket, mert rájött, hogy vannak máshol is izmai, nem csak azok, amiket általában a hétköznapokon használ. Volt improvizáció, bizalmi játékok, ezekkel úgy érzem, hogy sikerült a régi tagokat nyitottá tenni az új tagok felé, akik meg a gyakorlatok segítségével el tudták engedni a megfelelési kényszerüket, amivel az ember megpróbál idomulni az új társulathoz, amihez éppen csatlakozik. A színészek és a táncosok együtt tudtak dolgozni, és olyan csapattá kovácsolódtak, amelynek tagjai sokkal nagyobb bizalommal fordulnak egymás felé a munkában.

A színész tréningek előtt meghirdettetek egy castingot, amelyre színművészeti hallgatókat vártatok. Hogy sikerült?

H. Á.: Azért szerveztük meg ezt a castingot, mert gyakorlatra kerestünk olyan fiatalokat, akiket a későbbiekben le is szerződtetnénk. Rengetegen jelentkeztek, több mint 80 hallgatót néztünk meg, és olyan nagyszerűen sikerült, hogy azt tervezzük, ezt minden évben megcsináljuk. Csillogó tehetségű fiatalokat találtunk, akik már szerepeket is kaptak. A Tótékban játszik Sziládi Hajna, a Závada ősbemutatóban pedig Krupp Bence. Nagyon szeretnénk őket Szegeden tartani. Azért találtuk ki ezt a módszert, mert járunk ugyan vizsgaelőadásokra, de ott nem derül ki elég pontosan, hogy milyenek a hallgatók, nem tudják megmutatni, hogy hogyan lehet velük együtt dolgozni. A castingon négy órán keresztül foglalkoztam velük, különböző gyakorlatok során felmérhettem, hogy mire hogyan reagálnak, ez nagyon jó módja annak, hogy megtaláljuk a tehetségeket.

Tervezitek már a 2019/20-as évadot is, illetve több partnerség is kialakulóban van a jövőre nézve, mesélhettek ezekről már valamit?

H. Á.: Igen, a 2019/20-as évadot el kellett kezdenünk tervezni már most ősszel, szeretnénk a legnívósabb alkotókat Szegedre csábítani. Tulajdonképpen már kirajzolódott az egész évad, de konkrétumokat még nem szeretnénk elárulni. Borzongó izgalommal várjuk, mert szerintem remekül sikerült a műsorterv.

B. L.: Minden évben van egy kiemelt nagyszínpadi zenés előadás, ez idén a Valahol Európában lesz, amit Szőcs Artur rendez, és az Operettszínház balettigazgatója, Bodor Johanna koreografál. A következő évadban egy operettben gondolkodunk, keressük azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével más színházakkal együttműködve optimalizálhatjuk a működésünket, illetve, hogy hogyan tudunk olyan alkotókat meghívni, akik nagyon otthon vannak ezen a területen. Ilyen módon összekapcsolódhatunk akár az Operettel, akár más nemzeti színházakkal is.

Emellett szeretnénk nyitni afelé a közönség felé is, akik inkább a független színházi előadásokra kíváncsiak, így azt tervezzük a Thealterrel közösen, hogy minden hónapban integrálunk egy ilyen előadást. Hétfői Független, röviden HétFü lesz a programsorozat címe, minden hónap egy hétfőjén vendégül látunk egy független alkotást a Szegedi Nemzeti Színházban. A színházak közötti együttműködés és együtt gondolkodás nagyon fontos része kell, hogy legyen a működésünknek, nem bezárkózni kell, hanem minél jobban nyitni, és ebben keressük a partnerséget a Szegedi Szabadtérivel és a határon túli színházakkal is.

Kiemelt kép: Várady Nikolett