Mintegy 40 ezren vettek részt a KŐFESZT – A nyugalom fesztiválja 5 napos programjain a Káli-medence és vonzáskörzete 10 településén. A negyedik alkalommal megrendezett fesztivál majdnem háromszor annyi látogatót vonzott a Balaton-felvidék mesés környezetébe, mint az előző évben.

Idén ismét a KŐFESZT-ről szólt minden augusztus első hetében a Káli-medence településein.  A nyugalom fesztiválja tíz helyszínen várta a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat: Kővágóörs, Kékkút, Balatonhenye, Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Pálköve, Salföld, Ábrahámhegy és Monoszló adott helyet az ötnapos rendezvénynek.

A fesztivál alapvető missziója, miszerint fontos, hogy a népművészetünk, néphagyományaink élővé és megélhetővé váljanak, idén mintegy 40 ezer embert vonzott a Balaton-felvidékre – ami nem csoda, hiszen változatos és színvonalas programokkal várták az érdeklődőket 10 település 25 helyszínén.

Demjén Ferenc már a nulladik napon „teltházas” koncertet adott Kővágóörs sportpályáján, de nem volt sokkal kevesebb érdeklődője és nézője a Misztrál együttesnek, a Fordulj Kispej Lovam Együttes néptánc produkciójának, Pál István Szalonna és Bandájának, miképpen a jubiláló Szent Efrém Férfikarnak, de Ferenczi György és a Pesti Rackák örömzenéjének sem – akikkel kapcsolatban a fesztivál alapítója, Csúri Ákos azt is elárulta, hogy a jövő évi KŐFESZT-et ők indítják majd.

Demjén Ferenc koncert a KŐFESZT-en (fotó: Steindl Gabriella)

Ebben az évben a Kőfeszt adott otthont a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának is, ahol többek között a Fonó Zenekar 7 hagyományőrzővel, az erdélyi Üsztürü és Heveder, a délvidéki Fokos Zenekar, valamint a felvidéki Korpás Éva és zenekara is fellépett és természetesen hajnalig tartó táncházak házigazdái voltak. A tavasszal átadott Botond pajta volt a folk-centrum, és nemcsak az éjjeli táncházakkal… A pajta minden – gyerek, felnőtt, irodalmi, képzőművészeti és zenei – program tekintetében maximálisan igazolta létjogosultságát.

Természetesen nem csak a nagykoncerteken, hanem a templomokban, udvarokban, játszótereken és a strandon is folyamatos volt a pezsgés, amíg a legkisebbek a különböző foglalkozásokon alkottak, addig a felnőtteket is számos kiváló lehetőség várta. A KŐFESZT ideje alatt 3 irodalmi-színházi ősbemutató volt, 6 képzőművészeti kiállítás nyílt meg, de nomád harcászatot és ügyességet bemutató és megismertető lovasbemutatók, a Lichtensteinből érkezett Tarkabarka vándorszínpad, a számtalan könnyű- és komolyzenei produkció – az immáron állandó visszatérő Liszt Ferenc Kamarazenekarral -, no meg  tánc és ének minden mennyiségben.

2022-ben sem maradhatott el Navratil Andrea Dúdolója, vagy az ördöngösfüzesi Hideg Anna néni énekhangja, de a Görömbő Kompánia előadásain is gyerekek és családok sokasága szórakozhatott. A Szent Efrém Férfikar szokásához híven hatalmas közönséget vonzott, nem csak a szentbékkállai templomba, de a kővágóörsi sportpálya színpadára lépve is.

Kerekasztal beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és slammer programokkal is találkozhatott az, aki ellátogatott a KŐFESZT-re.

A fesztivál idén is a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, valamint a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával valósult meg.

Kiemelt kép: Gyerekprogram a KŐFESZT-en (fotó: Steindl Gabriella)