Lakatos Mónika Kossuth- és Womex-díjas énekes, és férje, Rostás Mihály „Mazsi” gitáros ötvenállomásos Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei turnéra indul áprilisban.

Rostás Mazsi nyilatkozata szerint számos kistelepülésre is ellátogatnak majd, és többek között iskolákban is fellépnek. A koncertsorozatra egy interaktív műsorral készülnek: a zenélésen kívül beszélgetések, dalok közös tanulása és rengeteg tánc is vár a közönségre. A koncertsorozat szervezője a Rostás Mazsi által vezetett Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózat, amely a turné előtt, április 3-tól 5-ig a Budapest GipsyFest-et is szervezi az A38 hajón és a Gödör Klubban.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei turné április 9-én Nyírbátorban indul és április 19-én Ibrányban fejeződik be, majd egy hosszabb szünet után júniusban további huszonöt állomással.

Lakatos Mónika egy rákosszentmihályi oláh cigány családban született, énekelni édesapjától és a közösség többi tagjaitól tanult. Az ország az 1996-os Ki mit tud? során találkozhatott vele először. A versenyre tudta nélkül nevezték be, mégis ő lett az első roma származású versenyző, aki megnyerte a vetélkedőt. Azóta több formációban is szerepelt vendégénekesként, 2004 óta pedig férjével, Rostás Mihály „Mazsival” működteti a Romengo együttest, amellyel oláh cigány zenei gyökerekre épülő, saját szerzésű világzenei dalokat játszanak. A Romengo Európa-szerte, valamint Dél-Amerika és Ázsia nyolc országában turnézott már. Eddig mindhárom megjelent lemezük bekerült a World Music Charts Europe legjobb tíz albuma közé.

Lakatos Mónika azóta sikeres szólókarrierbe is kezdett, Lakatos Mónika és a Cigány Hangok néven egy új formációt is létrehozott, illetve a katalán rumbára épülő zenei formáció, a MazsiMó-GipsyMó vezetője is. 2020-ban cigány művészek közül elsőként nyerte el a Womex-életműdíjat, ami a világzene legnagyobb kitüntetésének számít, 2022-ben pedig Kossuth-díjat kapott.

Kiemelt kép: Lakatos Mónika (Forrás: Bandcamp)