Lakásszínházi előadásként érkezik a KuglerArt Szalonba a Boncza Berta naplója, visszaemlékezései és versei alapján készült Égnek a begóniák című darab Sztarenki Dóra előadásában.

A lakásszínház intim terében kiváltságos megfigyelőként, testközelből lehetünk részesei az eseményeknek: együtt lélegzünk a színésszel, és szinte nincs olyan rezdülés, ami elkerülhetné a figyelmünket. A CAFe Budapest #kapucsengő sorozatában öt izgalmas lakásszínházi előadásnak ad otthont a Deák tér szomszédságában található KuglerArt Szalon. Október 11-én az Égnek a begóniák című produkció lesz látható Sztarenki Dóra előadásában, Márkos Albert zenéjével, Szlávik Juli jelmezeivel. A lakásszínházi estet Boncza Berta naplójából, visszaemlékezéseiből és verseiből szerkesztette, valamint a bemutató rendezte Tóth Réka Ágnes.

 „Játékaim összetörtem. Páncélom egy bohócsapka. Nő vagyok – nem író. Asszony. Értelmes és gyerektelen. Nem meddő nő, csak gyerektelen. Olyan, akiben túl sok volt a felelősségérzet és túl sok volt a gyávaság egy új emberélet megteremtésére. Magam gyereke maradtam. Kortalan, kicsit céltalan, felnevelhetetlen gyerek. Remélem, nem érem meg, hogy öregasszony legyek.” – írta Boncza Berta, Ady Endre múzsája és felesége, akit az irodalomból főként Csinszka néven ismerünk. A fiatal lány egy svájci lányintézetből írta leveleit a híres költőnek. Verseket küldött neki bírálatért, tétova volt, a válaszban nem bízott, de „nemes idegjátékának rakétái” lenyűgözték a költőt. Írt, rajzolt, fotózott. Az előadás Csinszka házasság előtti és alatti leveleiből, naplóbejegyzéseiből és verseiből válogat, hogy megmutassa azt a nőt, aki sosem teljesedhetett ki a kor költőzsenije mellett.

Kiemelt kép: Sztarenki Dóra (Fotó: cafebudapestfest.hu)