„Küzdünk a létünkért, mintegy 25 éve folyamatosan” – interjú Vajdai Vilmossal

1986-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta a Katona József Színház társulatának tagja, ám 25 évvel ezelőtt úgy érezte, hogy marad annyi kreatív energiája, hogy független, alternatív előadásokat csináljon, amik folyamatosan vonzották köré a fiatal és tehetséges alkotótársakat. Ez lett a TÁP Színház, ami negyedszázados története alatt rengeteg különleges alkotót adott a színházi szcénának. A társulat alapítójával és egyetlen állandó tagjával, Vajdai Vilmossal beszélgettünk.

25 éve van TÁP Színház, hogy indult annak idején

Egy kocsmában… most számoltam ki, 31 éves voltam, eddig azt hittem, hogy már huszonévesen elkezdtem. A Katonában játszottam, jól is éreztem magam, de azért fiatalon nem halmozzák el az embert szerepekkel, legalábbis engem, vagy nem olyannal, ami az energiáimat kielégítette volna, így volt időm. Elkezdtem dj-zni a Tilos az Á-ban, ahol egyszer csak körülnéztem, és azt gondoltam, hogy ide kellene egy olyan színházat csinálni, ami minden szabálytól független, ahol nem köt semmi abban, hogy milyen előadást csináljak. Az ottani közönség sokfajta művelt, nem művelt, jófej, nem jófej, emberből állt, elsősorban az akkori alternatív életből, ez jó alapot adott… és tulajdonképpen be is jött. Akkortájt ismerkedtem meg Szabó Győzővel, aki játszott egy Pinceszínházi rendezésemben, a Bűn és bűnhődésben, ő aztán szinte mindegyik előadásban részt vett, vagy vele csináltam. Valahogy így született.

Voltak korszakai a 25 évnek?

Persze, olyan 4-5 éves korszakok voltak. Volt, hogy azon múlt, hogy bezártak egy helyet, ahol játszottunk, de persze azon is, hogy nagyon sokfélék vagyunk, és sokfélét is játszunk… nekem magamnak is nagyon széles az ízlésem, nyitott vagyok minden zenére, színházra, műfajra.

A Tilos az Á-ban kezdődött, mi jött azután?

Az FMK-s korszak, de azt is bezárták, utána vándoroltunk, különböző kocsmákba jártunk színházat csinálni. Aztán megnyílt a Trafó, pont 20 éve, és ez óriási változást hozott, itt évente egy előadást csináltam a nagyszínpadra. Ez maradt is egyébként. Azután később rendszeresen dj-ztem a Süss fel napba hétfőnként, és azt láttam, hogy az iskolakezdés miatt kiürült egy bizonyos időszakban a hely. Azt gondoltam, hogy itt az ideje, hogy folytassam, amit a Tilos az Á-ban elkezdtem, tartsunk megint minden héten előadást.

Persze ezek a korszakok azon is múltak, hogy kikkel találkoztam. Schönberger Ádámmal és Máté Zsolttal éltük meg az aranykort, velük találtuk ki, hogy csináljunk rosszat, ez lett a Minden Rossz Varieté, amire hihetetlen módon elkezdett áradni a közönség. Nem lehetett nem csinálni, ezért minden hónapban játszottunk egyet, amire egyre többen jöttek… hívták fesztiválokra, díjakat nyert.

Miért volt hihetetlen, hogy ezt szeretik?

Nem volt hihetetlen, hiszen azt szerettük volna, hogy szeressék! Az a célja, hogy rosszat, kínosat csináljunk ami persze nagyon sok humoros, vicces dolgot is felszabadít, de alapvetően a kínos dolgok nagyon erős színpadi pillanatokat tudnak okozni. Ez egy teljesen dekonstruált dolog, nincsenek szabályai, csak kerete. Profi színész kollégáimmal kezdtük, de voltak mellettük teljesen civilek, amatőrök vagy feltörekvő fiatalok, idősek is. Ez 4-5 év alatt egy kicsit elfáradt, nem jutott nekik sem és nekem sem több az eszembe, majd lecserélődtek a szereplők. Fekete Ádám még az utolsó pillanatban csatlakozott a Varietéhez, jöttek megint friss, ifjú tehetségek, például Egger Géza, Znajkai Zsófi, Laboda Kornél és Göndör Laci, és sokan mások. Velük kezdődött a következő korszak.

Mellettük jöttek olyanok is, akik nem feltétlenül gondolták életpályájuknak a színházat, sőt nagyon sok más rendezési módszert igénylő (sérült) emberrel is dolgozom. Aki akar, az jön, nagyon nyitott volt mindig is a TÁP Színház, soha embert el nem küldtem. Ha nagyobb darabot csináltam, akkor abban persze főleg profi színészek voltak, de mindig hívtam 2-3 civilt is, akiket nagyon szeretek színpadon látni, és akikkel lehet dolgozni. Azt tapasztaltam, hogy ez a kettő egymásnak nagyon jót tett.

Hogy érted ezt?

A profiknak a civil hang egy természetes megszólalás, létezés, az amatőröknek pedig jót tesz, hogy látják a hivatásos etikát, azt hogy hogyan kell megszólalni a színpadon. Mindenki tanul mindenkitől, és ettől az előadásoknak is van egy egészen erős profilja. Ezt nagyon megtanultam az évek alatt, jól tudok profikat és civileket együtt működtetni, még akkor is, ha ez időnként 2-3-szor nagyobb harc, mint simán csak színészekkel létrehozni egy előadást.

Egyébként most pont ennek a korszaknak a vége fele tartunk, Ádámék kinőtték magukat, saját előadásokat csinálnak. A Znajkából drámaíró és rendező lett… Ez jellemző az egész 25 évünkre, nagyon sok tehetség nevelődött ki, akik mára már profi színházi emberek különböző területeken: díszlet, jelmez, fény, fotós, színész, rendező… Egyfajta inkubátor csapat vagyunk.

Akkor állandó tagok nincsenek is.

Olyan tag, aki a 25 év alatt végig volt, az én vagyok. Később lettek olyanok, akik segítettek összefogni az egész működést. Kulcsár Vikivel kezdődött, aki most a Jurányi vezetője, ő volt az első, aki kézbe vette a TÁP Színház ügyeit, majd elkezdtünk pályázatokon több pénzt is kapni. Azután jött az azóta is feledhetetlen, egyik legjobb volt munkatársam Kálmán Eszter, ő a mai napig sokat segít. Aztán jött Imely Zoli és Mátis Inez, akik nagyon erős segítőim abban, hogy fent tudjunk maradni, és ne nekem kelljen mindent csinálni. Még sorolhatnám sokáig a neveket, akik valamilyen részt vállaltak a Tápból a 25 év alatt!

Mikortól kezdtetek el támogatást kapni? Hogy működtetek előtte?

Amikor megalapult a TÁP, akkor először amatőr színház voltunk, majd alternatív színház, aztán független társulat, mindig más… 25 éve még nem sok ilyen volt a placcon, mint mi, most már rengeteg van, igazából erről a területről nőnek ki a progressziók, itt telel a jövő. A támogatás viszont ennek ellenére semmit nem változik, egyre rosszabb helyzetben vannak a tehetséges fiatalok, holott pont itt kellene szabad területet hagyni és pártfogolni, hogy aztán a magyar színházi élet tovább fejlődjön. Nem a legjobb megoldás, hogy független rendezőket elhívnak kőszínházakba dolgozni. A profi színháznak és a rendezőnek ez természetesen jó, de a független társulat ilyenkor magára van hagyva, ők nem épülnek tovább, pedig talán egy-egy dolgot közösen harcoltak ki, hogy népszerű legyen egy társulat vagy egy alternatív előadás, persze van aki tudja vinni a csapatát is, meg a figyelem is valamennyire ide terelődik a független területre.

Ami még nagyon nehéz itt, az az egyeztetés, a megélhetés… mindenkinek mindent el kell vállalnia kevés pénzért is. Mi nagyjából 15 évig teljesen ingyen dolgoztunk, utána kezdett el valami kis pénz a működésre jönni, de ez messze nem azt jelenti, hogy fent tudunk tartani egy társulatot…

Az Utas és holdvilág zajos sikert aratott, kiváló kritikák jelentek meg róla. Ez hogy fér össze a rossz színház iránti vágyatokkal?

Hát nem fér össze… ez az, ami sok tévedés alapja. Azért mert van egy előadássorozat, ami erről szól, az nem azt jelenti, hogy a TÁP „rossz” színházat csinál. Bár bizonyos értelemben a rossz itt azt jelenti, hogy másfajta, különleges, progresszív, de nem vagyunk azonosak a rossz színházzal. Mondjuk ez korábban néhány bemutatónál jó búvóhelyül szolgált, amikor nem sikerült valami olyan jól… Megértem egyébként, hogy a nézők, a támogatók vagy a bizottságok sem tudnak soha hova tenni minket. Vannak utcai performanszaink, vannak a kínosságon alapuló előadásaink, de ugyanakkor csinálunk komoly, évek alatt készülő darabokat is, komoly elmélyült felkészüléssel. Ha valaki eljön egy olyanra, aminél mondjuk kellemetlen érzéseket váltunk ki belőle és ezt élvezi, az nem biztos, hogy szeretni fogja a kidolgozott, pontos, 4-5 órás előadásainkat… nehéz ezeket összeegyeztetni, de ezzel nem is tudok mit csinálni, mert ez belőlem fakad, a bennem lévő káoszból, sokféleségből, amiből aztán valahogy mindig rendet vágok, amikor születik egy előadás.

Hogy találtad ki, hogy legyen idén születésnapi fesztivál?

A 23 évest szerettem volna megünnepelni, semmiképp sem a negyedszázadost, de egész egyszerűen elfelejtettem. Aztán amikor utánaszámoltam, és kiderült, hogy most 25, akkor már a többiek is azt mondták, hogy legyen akkor TÁP25 Fesztivál.

Nagyon konvencionális.

Igen, az, elég gáz, hogy pont 25. De van aki szerint nem is annyian vagyunk, én sem pontosan emlékszem.

Mondasz valamit a programokról?

A Jurányiban játsszuk majd a Roló Varietét. A teljes előadást azért nem tudjuk játszani, mert nincs technikusunk, és a hely sem tud ebben segíteni, mondhatni technikus válság van az egész területen. Visszanéztem videón, imádom… Vinnai Andrással írtuk, nagyszerű, mulatságos előadás lett, soha semmin nem tudtam annyit nevetni, mint ezen. Képtelenség ezt újra összehozni, de megpróbáljuk majd egyszer egy jobb anyagi és technikusi időben, de itt legalább bemutatunk belőle néhány jellemző, vicces jelenetet. A Kamrában lesz a Lö csibészek, amit Mozsik Imre írt Jean Paul Sartre a Szárt tárgyalás című műve alapján, ennek most már Meghaltam, és? a címe. Olyan előadások is lesznek, amik mindig is mentek a 25 év alatt, az Alvószínház és a Virtuális valóság. Aztán van egy nagyon jó keretünk, az Alatta Felette, itt egy témát kibeszélünk sok ember saját történetein keresztül, ebből lett egyébként később a Korrup-Schőn is, ami folyamatosan fut is a Jurányiban. Fogjuk játszani Znajkai Zsófi Rendezői változat című darabját a MU-ban, és remélhetőleg Fekete Ádám első rendezését is, a Csoportkép oroszlán nélkült a Három Hollóban. Ez nagyon közel áll hozzám, igazi TÁP szellemiségű előadás, benne van Ádám csodálatos hozzáállása a világhoz, nagyon különleges anyag. Lesz a Jeditanács összeül, és Göndör Laci különleges, dadaista darabja, szürreális látványvilággal, a BajuSS, és készülünk két bemutatóval is: a Csatorna cíművel, Egger Géza, Laboda Kornél, Fekete Ádám, Hajmási Péter, stb. részvételével, amit Laboda Kornél és Fekete Ádám rendez, ez a Duma színházzal közös produkció. Illetve készül egy Kazimír és Karoline feldolgozás Nagy Lili végzős filmrendező interpretációjában. Tervezek még Színészversenyt, egy Minden Rossz Varietét és lesz nyitó és záró buli is, ahol majd a TÁP DJ-k játszanak, név szerint Fekete Ádám, Ezüst Higany, Olasz Pityu és én, ez a Három Hollóban lesz mindenképp.

A Fesztivál után hogyan tovább? Jöhet a következő 25 év?

Folytatjuk, próbálunk túlélni. Most megint úgy néz ki, hogy bajban vagyunk, márciusra el fog fogyni a pénzünk. Küzdünk a létünkért, mintegy 25 éve folyamatosan. Most már egész nagy bázissal dolgozunk, alkotókkal… nekik próbálunk lehetőségeket teremteni és fenntartani.

Egyébként a továbbiakat sosem tudom konkrétan, mert nem az van, hogy megvalósítom a terveket, az „álmaimat”. Persze tervek meg elképzelések azok mindig vannak, de ez alatt a 25 év alatt mindig a meglévő körülményekből csináltam színházat, sosem vártam semmire, a nagy lehetőségre. A színházcsinálás a lényeg!

Kiemelt kép: Várady Nikolett