Különleges gálaműsorral várja az érdeklődőket december 31-én 16 órától a Szegedi Nemzeti Színház, ahol a Táncdalfesztivál keretein belül olyan közismert slágerek is megszólalnak majd, mint a Most kéne abbahagyni, a Boldogság gyere haza vagy az Én egy darabot mindig ott hagyok a szívemből című slágerek.
Táncdalfesztivált először 1966-ban rendezett a Magyar Televízió. A következő évtizedekben olyan előadók váltak ismertté a műsornak köszönhetően, mint Katona Klári, a Hungária együttes, Koós János, Korda György, Aradszky László, Delhusa Gjon, a Neoton együttes, Szűcs Judith, Mary Zsuzsi, Soltész Rezső, Szulák Andrea, Máté Péter, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa, Ihász Gábor, Vámosi János, Záray Márta és Sárosi Katalin. Az első, klasszikus korszak 1966 és 1972 között volt, ezt követően 1977-ben, 1981-ben, 1986-ban, 1988-ban, 1992-ben, 1993-ban, végül 1994-ben is rendeztek ilyen versenyt.
A Szegedi Nemzeti Színház színpadán Bánvölgyi Tamás, Borsos Beáta, Csorba Kata, Gömöri Krisztián, Károlyi Krisztián, Kónya Krisztina, Krausz Gergő, Menczel Andrea, Poroszlay Kristóf, Rétfalvi Tamás, Szélpál Szilveszter, Sziládi Hajna, Szívós László, Tánczos Adrienn, Vajda Júlia és Vígh István idézik vissza a 60-as éveket. A rendező Szilágyi Annamária. A zsűri Fekete Gizi, Jakab Tamás és Szegezdi Róbert. Az est házigazdái Barnák László és Szilágyi Annamária. Zongorán kísér Koczka Ferenc.
Kiemelt kép: Szegedi Nemzeti Színház (Fotó: Szegedi Nemzeti Színház)