Ismét megnyitja kapuit a Skanzen a forradalom emléknapjának hétvégéjén, különleges programokkal, kézműves és játék helyszínekkel várják majd a látogatókat, mindkét nap 9 és 17 óra között tartanak majd nyitva, március 15-én ingyenes lesz a belépés, 16-án pedig a főszezoni jegyárak lesznek érvényesek.
A forradalom emléknapján a Skanzen ismét megnyitja kapuit: nemzeti ünnepünkön a Szentendrére érkező kis huszárok megismerkedhetnek a márciusi ifjak történetével, próbára tehetik tudásukat és a zenés verbunkolás során felcsaphatnak katonának. A nagyobb huszárok korabeli viseletben díszbemutatóval és ügyességi játékokkal mutatják be a korabeli lovas katonák fegyverzetét, egyenruháját és tudását. A programok között tematikus túrák, irodalmi beszélgetések, interaktív játékhelyszínek és gyerekeknek szóló kalandok is szerepelnek, így minden korosztály találhat kedvére való elfoglaltságot.
Olyan programok lesznek, mint kitűző készítés, forradalmi activity, papírzászló készítés és tárlatvezetések, mint az Erdélyi Örmények a szabadságharcban vagy az 1848 emlékei a népi tárgykultúrában. Illetve a jászárokszállási fogadó is ízes fogásokkal készül, lesz szárnyashúsleves májgombóccal, túrós csusza pörccel vagy éppen Rákóczi Túrós.
Kiemelt kép: Különleges programok a Skanzenban (Fotó: skanzen.hu)