Június 21-én rendezik meg az idei évben a Múzeumok Éjszakáját, amelyre a Petőfi Irodalmi Múzeum ebben az évben is különleges programokkal készül: koncertet ad a Mordái és a Sebő-együttes, lesz irodalmi kvíz Gundel Takács Gábor vezetésével, látható lesz Györgyi Anna és Hirtling István Márai-felolvasóestje, illetve szubjektív tárlatvezetés is várja az érdeklődőket és a tartalmas előadásokon és beszélgetéseken is érdemes lesz részt venni.
A PIM programsorozatát a Mordái koncertje nyitja 16 órától a kertben, akik sötét tónusú folk rock zenéjükben Petőfi- és Weöres-szövegeket is megidéznek, majd 18 órától a Sebő-együttes Nagy László születésének századik évfordulója előtt tiszteleg egy különleges koncerttel. 21 órától irodalmi kvíz várja a látogatókat: Gundel Takács Gábor vezetésével próbára tehetik irodalmi műveltségüket – és a humorérzéküket is. A múzeum udvarán felállított színpadon ugyanekkor kezdődik Györgyi Anna és Hirtling István felolvasóestje, amely Márai Sándor és felesége nem mindennapi kapcsolatába enged bepillantást. 23 órától Regős Simon ritmikus felolvasóestje, a kertbagoly Hamvas Béla szövegeivel hív közös ábrándozásra.
Az állandó és időszaki kiállításokban óránként indulnak tematikus tárlatvezetések – többek között Szilágyi Ákos, Simon Márton, Dr. Farkas Levente András, Vida Gábor és Biró Zsombor Aurél szubjektív tolmácsolásában. Emellett a PIM szakmai munkatársai, Zeke Zsuzsanna kurátor és Török Dalma, a PIM Könyvtárának muzeológusa A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei kiállításban címmel tartanak rendhagyó vezetést.
Jókai Mór születésének 200. évfordulójának alkalmából 17 órától Jókai kertjének nyomába ered Borbás Marcsi és Dr. Kalla Zsuzsa, a PIM gyűjteményi igazgatója. 19 órától Szécsi Noémi író és László Ferenc kultúrtörténész beszélget arról, hogy milyen szerepet töltöttek be a nők Jókai életében és műveiben. Ezzel párhuzamosan pedig Balogh Sándor, a PIM restaurátora Jókai 50. írói jubileumára készült díszalbumokról tart előadást.
Halálom esetén elégetendő! – Írói naplók című kiállításhoz kapcsolódóan 18 órától a Mélylevegő Projekt pszichológusai a naplózás önismereti lehetőségeit járják körül. Ezt követi 20 órától a PánikCentrum előadása az írásról, mint a belső feszültség levezetésének és az érzelmi egyensúly visszanyerésének eszközéről.
A Károlyi-palota Lotz-termében 16 órától Biró Zsombor Aurél az autofikcióról, míg 17 órától Simon Márton Petőfihez fűződő viszonyáról és az irodalmi brandépítésről beszélget Modor Bálinttal. A nap zárásaként pedig Dr. Sándor Ildikó mesemondó felnőtteknek szóló, élőszóban előadott népmeséit hallgathatják meg a résztvevők. A Vörös-teremben egész este zajló recycling workshopon az Ursuslupus csapatával a PIM régi molinóból könyvjelzőt vagy irattartót lehet készíteni.
A PIM filiáléja, a Veres Pálné utcai Ady Emléklakás is éjfélig tart nyitva a Múzeumok Éjszakáján, 18 órától Csinszka és Léda négylábúi apropóján Csányi Vilmos etológus és Szabó Imola Julianna író beszélgetnek az ember és kutya kapcsolatáról, valamint pop-up kiállítással és 21 órától tárlatvezetéssel is készülnek a szervezők.