Idén lett 20 éves a Trafó, melyet október 16-án különleges programokkal ünnepelnek meg. Lesz színházi bemutató, cirkuszi előadás, kiállítás és koncert is, amire minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak.

Program:

16 órától negyed óránként – Lyukas doboz

A Heine Rosdal Avdal által megálmodott különleges installációban a nézőnek negyed órát egyedül kell eltöltenie, ez idő alatt olyan érzékszervi hatások érik, amelyek arra ösztönzik, hogy figyelmét befelé fordítsa.

17:00 Újcirkusz

Joan Català i Carrasco a tánc, a színház és a cirkusz egyesített nyelvén igyekszik megszólítani nézőit, az előadás egy 40 perces bizalmon alapuló közösségi élmény.

19:00 Gondolat Generátor: #mindenkitörténet

A Gondolat Generátor műhely közösségi színházi előadással készül a Trafó születésnapjára, amely során azokra a kérdésekre keresik a választ összegyűjtött személyes történeteken keresztül, hogy mit jelent húsz évesnek lenni, mitől lesz ez meghatározó kor, miért vágyunk vissza.

19:30 Tárlatvezetés A sötét feltárása c. kiállításon

A kiállítás olyan művészek alkotásait mutatja be, akik formabontó és érzéki módon dolgoznak fel műveiken keresztül olyan misztikus témákat, mint például a spiritulaizmus vagy az animizmus.

20:30 Anima Sound System koncert

Az Anima Sound System születésnapi műsorához olyan különleges vendégek csatlakoznak az estén, mint például Kovács zoltán az Elefántból vagy a Deep Glaze szólistái.

20:00 és 23:00 között – Fényinstalláció