Különleges elektroakusztikus-zenei koncertre invitálja a zenekedvelő közönséget a Márai Sándor Művelődési ház. A holnap megrendezésre kerülő 2×2 női hang, női tekintet című koncerten Szigetvári Andrea két zeneműve lesz hallható, melyet Murányi Márta (szoprán, játékkontroller) és Szigetvári Andrea (elektronika) ad elő. A koncert a MáraiKult és a Zeneakadémia rendezésében valósul meg.
A Marhakaralábé kantáta inspirációjául egy a Keleti Pályaudvarnál készült hangfelvétel szolgált. A felvétel három férfi beszélgetését rögzítette, akik nemtetszésüket fejezték ki azért, mert önkéntesek segítséget nyújtottak a metró aluljáróban táborozó menekülteknek. A műben az emberi beszéd érzelmi és zenei aspektusai szolgáltatják a kompozíció zenei alapanyagát. A darab keletkezési folyamatában meghatározó szerepe volt Murányi Márta énekesnőnek, akinek megrázó interpretációja drámai erővel közvetíti a műben megfogalmazott zenei és zenén kívüli gondolatokat. A 2020-as VoiceTwist pedig angol, finn, portugál és magyar nyelvtörőket feldolgozó tételek sorozata. A zenei anyagba a nyelvtörők hangzása és jelentése is beépül, az énekes mozdulataival együtt összművészeti élménnyé válik a szó, a hangzás, a zenei változások és a gesztusok együttese. A mű előadásának különlegessége, hogy az énekes hangszere egy eredetileg virtuális golfjátékra fejlesztett játékkontroller lesz.