A Rubicon Intézet és a BKIK közös szervezésében megvalósuló előadás-sorozat ma esti állomásának a Dandár utcai Unicum Ház adott otthont: dr. Török Róbert történész és Szájbely Ernő az intézmény igazgatója a Dreher és az Unicum történetéről beszélgettek Antalffy Péterrel.

A sorozat célja, hogy bemutassa azokat a kiemelkedő személyeket és vállalatokat, akik a magyar gazdaságban különleges sikereket értek el a 19. század közepétől az első világháborúig, úgy, hogy a múltbéli sikerek felidézése mellett a mai viszonyokba is betekintést nyerhessenek az érdeklődők – a meghívott vendégeknek köszönhetően, akik jellemzően a ma is működő vállalatok vezetői közül kerülnek ki. A mai esten arra a kérdésre keresték a választ a résztvevők, hogy mi volt Zwack József vagy Dreher Antal sikerének receptje, és hogyan emelkedtek fel családi vállalkozásból az első magyar nagyvállalatok közé?

Az előadás során dr. Török Róbert segítségével a hallgatóság egészen 1796-ig tért vissza a történelembe, amikor is Franz Anton Dreher megvásárolta a Klein-Schwechati Serházat, és ezzel kezdetét vette a mára már a japán Asahi Csoport részeként működő Dreher Sörgyárak több évsázadon át tartó története. Mesélt a család karizmatikus alakjairól, Dreher Antalról, a Sörkirályról, ifj. Dreher Antalról, akinek munkásságára a gyár folyamatos technikai fejlesztése volt a jellemző, Dreher Jenőről, aki 1905-ben részvénytársasággá alakította a konzorciumot és aki ismertté tette a márkát világszerte és arra is kitért, ahogyan a második világháborút követően államosították a család magyarországi érdekeltségeit, továbbá az 1997-es privatizációról.

Pillanatkép A magyar alkohol hírességei című estről (Fotó: Kovács Milán)

A Zwack története is az 1700-as évek végéig nyúlik vissza, a legenda szerint a híres recept 1790-ből származik, szlogenjét pedig II. Józsefnek köszönheti (Dr. Zwack, das ist ein Unicum). Szájbely Ernő előadásából kiderült, hogy a mostani épületet 1892 óta használják, a Dandár úton található gyár 2000-ben teljes körű felújításon esett át. Arra is fény derült, hogy Zwack József ugyan 1883-ban levédette az Unicum márkanevet, ám közel sem ez volt a gyár első hivatalos terméke, ez a cím a Kincsem likőrnek jár.

Az est során történelmi, gazdasági és marketing szempontokat vizsgálva jutottak el az érdeklődők az eredeti kérdésre adott válaszokhoz, hogy a több száz éve tartó töretlen sikernek mi lehet a titka. Ám ahhoz, hogy erre fény derüljön, el kell látogatni a két cég telephelyeire, hogy az ottani vezetett látogatások során mi magunk is részesei lehessünk a különleges élménynek.

Kiemelt kép: Pillanatkép A magyar alkohol hírességei című estről (Fotó: Kovács Milán)