Három, a klasszikus balett-technikát fókuszba helyező darabot foglal egybe a Magyar Nemzeti Balett legújabb, Korlátok nélkül című estje. Az OPERA Eiffel Műhelyházában április 22-én William Forsythe A tökéletesség szédítő ereje – The Vertiginous Thrill of Exactitude és Harald Lander Etűdök című alkotása mellett először lesz látható a Paquita-szvit az együttes repertoárján, amit Solymosi Tamás balettigazgató, és két balettmestere, Mirzoyan Albert és Prokofieva Irina adaptált a társulatra.
A Paquita-szvit (Paquita Grand Pas) egyike a legtöbbször átdolgozott klasszikus balettkoreográfiáknak. Először 1846-ban mutatta be a Párizsi Opera balettegyüttese Édouard Deldevez zenéjére, Joseph Mazilier koreográfiájával, egy évvel később pedig a szentpétervári cári balett is színre vitte Marius Petipa és Pierre-Frédéric Malavergne koreográfiájával. 1882-ben Petipa felújította alkotását, amit Ludwig Minkus zenéjére egy pas de trois-val, egy grand pas classique-kal (táncszvit) és egy gyerekekre írt mazurkával is kiegészített. Az eredetileg a napóleoni háborúk idején Spanyolországban játszódó szerelmi történetből, amely Paquita, a cigánylány és a francia tiszt, Lucien d’Hervilly között szövődött, végül ez a később beillesztett táncszvit lett az, ami megmaradt a nagy balettegyüttesek repertoárján, és amit azóta számos felfogásban, a társulatok és szólisták képességeit kidomborítva egészítettek ki az évtizedek során.

Rományi Nóra jelmeztervei a Paquita című előadáshoz (Fotó: Berecz Valter)
Az előadás tehát igazi jutalomjáték: a Magyar Nemzeti Balett együttes tánckari művészei és a vezető szólisták is egyaránt bemutathatják tudásukat. A Paquita mellett más Petipa-koreográfiák (A Szilfid, Trilby, Talizmán), valamint Viktor Gzovszkij (Grand Pas) és Mihail Fokin (Armida pavilonja) egy-egy variációja is bekerült a produkcióba, a mazurkában pedig a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei mutathatják meg tudásukat. A betanításban Solymosi Tamás balettigazgató mellett Prokofieva Irina működött közre, a díszletet Oleg Molchanov, a jelmezeket Rományi Nóra tervezte. A férfi és női szólókat hármas szereposztásban Melnik Tatiana, Tanykpayeva Aliya és Sharipova Elena, valamint Balázsi Gergő Ármin, Timofeev Dmitry és Palumbo Valerio táncolják.
Az est második részében visszatér az együttes repertoárjára William Forsythe A tökéletesség szédítő ereje – The Vertiginous Thrill of Exactitude című darabja, amely a klasszikus balettet dinamikus mozdulatokkal ötvözve feszegeti a táncosok fizikai korlátait Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniájának energikus zárótételére. Harald Lander Etűdök című alkotása is visszatérő produkciónak számít. A darab az öt balettpozícióból kiindulva, a próbatermi munkafolyamatok elemeinek bemutatásán keresztül jut el az „Előadás” fináléjáig, és hirdeti ezáltal a klasszikus balett szépségét és esztétikáját, valamint a tánc örömét és izgalmát.
Kiemelt kép: Jelenet az Etűdök című előadásból (Fotó: Rákossy Péter)