Október 3-án mutatja be új előadását Szerelemkert címmel a Nemzeti Táncszínházban a Duna Művészegyüttes. Neves koreográfusok rég nem látott, szerelemhez kapcsolódó műveiből és az együttes repertoáron lévő produkcióinak részleteiből láthatnak majd válogatást a nézők, az együttes vezetőjének, Juhász Zsoltnak a válogatásában.
A koreográfiák bemutatják az előadók és az alkotók tánchoz fűződő szeretetét, művészi elkötelezettségét, a magyar néptánc és a színpadi néptáncművészet iránti tiszteletét is, emellett pedig a szerelem különböző formáiról és megéléseiről mesélnek. A produkcióban közreműködik Fekete Borbála Junior Prima díjas népdalénekes.
Az előadásban látható koreográfiák között szerepel Kiss Ferenc és Mosóczi István Szerelem című műve, Ifj. Csoóri Sándor és Szigeti Károly Botoló, valamint Carl Orff és Kricskovics Antal Carmina Burana című alkotása. Mindezek mellett színpadra kerül Pál Lajos és Juhász Zsolt Fehér pár, Kiss Ferenc és Mucsi János Amazonok, Kiss Ferenc és Foltin Jolán Kalitka, Vajda János és Györgyfalvay Katalin Just for you, Kiss Ferenc és Juhász Zsolt Tavasz, tavasz című darabja, valamint Lajkó Félix és Juhász Zsolt Kézfogó című koreográfiája is.
Kiemelt kép: Hamarosan láthatjuk a Duna Művészegyüttes Szerelemkert című produkcióját (Fotó: Végh Tamás)