Amíg az élőszereplős filmeknek valamilyen szinten fizikálisan megvalósíthatónak (leforgathatónak) kell lenniük – persze a mai, modern technológia révén már a csillagos égen túl van a határ –, addig az animációs műfaj nem rendelkezik ilyesfajta korláttal. Rendkívül jó példák erre a felvetésre az olyan fantasy és/vagy sci-fi alkotások (Castlevania, Arcane), melyek élőszereplős köntösben, hús-vér szereplőkkel egészen biztosan nem készülhettek volna el ilyen formában. Pontosan emiatt annyira szívderítő látni, hogy az egyes felsőoktatási intézmények animációs szakjai kvázi külön filmfesztiválokat is tudnak rendezni – jelen esetben a Budapesti Metropolitan Egyetem.

Az Animascope, vagyis a Budapesti Metropolitan Egyetem animációs szakja által megrendezett mustra idén két éves kihagyás után újra megnyitja kapuit. A hagyományt kissé megtörve, 2022-ben az Uránia Nemzeti Filmszínház fog otthont nyújtani a szám szerint nem kevesebb, mint 7. Animascope-nak. A tavaly, valamint tavalyelőtt végzett (alap- és mesterszakos) hallgatók diploma- és vizsgafilmjeiből szemezgethetünk, melyek hasonlóan a felmenőkhöz, igencsak színesre és érdekesre sikeredtek. Akadnak itt abszurd novellát feldolgozó A kisebbik rossz, a szorongásokat bemutató Már nem félek, a magányt körbejáró Inkognitó, de akár földönkívülis sci-fivel (Az idegen fivér) is találkozhatunk majd. A 7. Animascope vetítései ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Kiemelt kép: 7. Animascope (Fotó: Film.hu)