Keserü Ilona egyik festményére és Sólyom László volt köztársasági elnök hivatali bútoraira is licitálhatunk a BÁV ART kétnapos tavaszi árverésén. Mintegy hatszáz tételre licitálhatunk majd a MOM Kulturális Központ Kupolatermében május 14-én és 15-én. Az árverés tételeit megtekinthetjük személyesen is a BÁV ART Aukciósház és Galériában, május 4. és 12. között.

Az első napon 227 alkotást bocsátanak árverésre, köztük órákat, ékszereket és ezüstműtárgyakat is. Egy 17. századi, Memmingben készült, tűzaranyozott ezüst, fedeles poharat is megvásárolhatunk, amelyen HF és VO monogramokkal nemesi családi címer látható. Mindemellett egy art deco, arany női szelencére is licitálhatunk, mely különböző nagyságú régi és achtkant csiszolású briliánsokkal díszített.

Műtárgyak és a bútorok, kortárs festmények állnak majd a második nap fókuszában. 175 festményt láthatunk, köztük Keserü Ilona Kossuth-díjas festőművész 1990-ben készült Előérzet című munkája, ez 36 millió forinttól kelhet el. Sólyom László egykori köztársasági elnök bútorait is nagy érdeklődés övezheti a gyűjtők körében, melyek hivatali szobáját ékesítették, köztük sarokszekrény, tabernákulum, biedermeier íróasztal és egy ülőgarnitúra is.

Kiemelt kép: Keserü Ilona Előérzet című alkotására is licitálhatunk a BÁV ART tavaszi árverésén (Fotó: BÁV ART Aukciósház és Galéria)