Október 10-én két alkalommal is látható lesz a Misi mókus családi musical a RaM-ArT Színházban, ráadásul az alkotók most különleges kedvezménnyel és nyereményjátékkal várják a színházszerető diákokat. A budapesti tanulók rendhagyó drámapedagógiai foglalkozást nyerhetnek a színházjegyük mellé, míg a legnagyobb létszámban érkező vidéki csoport teljes buszbérlését állja a produkció.
Tersánszky Józsi Jenő népszerű ifjúsági regényének musical-változatát 2023 októberében mutatták be a RaM-ArT Színházban. A különc erdőlakó történetét Peller Károly adaptálta színpadra, zenéjét Nyitra László, dalszövegeit a címszerepet is alakító Cseh Dávid Péter írta. Az alkotók egy olyan zenés darabot kívántak létrehozni, amely minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást és kiváló szórakozási lehetőséget kínál, hasonlóan a fővárosban futó más ifjúsági előadásokhoz. Emellett kiemelt szempont volt, hogy a készülő produkció a gyerekek számára is izgalmas módon beszéljen fontos kérdésekről.
A Misi mókus létrejöttét a kezdetektől segíti a MiKoMi Kft., amely a támogatás mellett az előző évadban több mint 250 nehéz helyzetben lévő gyerek és szülő számára biztosította, hogy átélhessék a színház csodáját. A cég az alkotókkal karöltve most a budapesti és vidéki diákság felé fordul, hiszen a darab által felvetett problémakörök – kirekesztés, empátia, elfogadás, család és barátság – az ő életükben is nagyon hangsúlyos szerepet játszanak. Hogy megkönnyítsék a vidéki tanulók és kísérőik eljutását az októberi előadásokra, egyedülálló kedvezményt biztosítanak a legnagyobb létszámban érkező csoport részére: állják a teljes buszbérlés költségét. A budapestieknek is izgalmas extra lehetőségeket tartogat a színházlátogatás, a legnagyobb létszámú fővárosi csoport ugyanis részt vehet egy rendhagyó, drámapedagógiai foglalkozással egybekötött, kihelyezett irodalom órán, melyet az előadás Szajkó nénije, Kékkovács Mara tart, vendégként pedig meglátogatja a foglalkozást az előadás egy másik szereplője is.
A nyereményjáték szeptember 30-ig tart, 15 megvásárolt jegy fölött az intézmény automatikusan részt vesz benne.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Misi mókus című musicalből (Fotó: Szobonyai Patrícia)