Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése is szerepel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) idei irodalmi díjára jelölt művek listáján. A 20 ezer eurós pénzjutalommal járó elismerésre esélyes szerzők tízes listáját csütörtökön ismertették a pénzintézet londoni központjában. Krasznahorkai mellett három ukrán, két román, valamint lengyel, török, moldovai és cseh szerzők szerepelnek.

A listát független zsűri állította össze, a bírálóbizottság tagja között Maya Jaggi író, kritikus és kulturális újságíró, Selma Dabbagh író és lapszerkesztő, Uilleam Blacker fordító, a University College London egyetem ukrán és kelet-európai kultúrával foglalkozó professzora, valamint Fergal Keane, a BBC brit közszolgálati médiatársaság nemzetközi hírnevű tudósítója szerepel. A döntősök hármas listáját április végén teszik közzé, a nyertesek kilétét pedig június 24-én jelentik be a bank londoni központjában tartandó ünnepélyes díjátadó gálarendezvényen.

Az EBRD tavalyi irodalmi díját magyar szerző, Bartis Attila kapta A vége című művéért. A regény Magyarországon 2015-ben, az angol változat az Archipelago Books kiadó gondozásában The End címmel 2023-ban jelent meg. Bartis Attila könyve volt az első magyar irodalmi mű, amely elnyerte a londoni pénzintézet díját, így Krasznahorkai László műve a második lehet a sorban. A regény angol fordítását Ottilie Mulzet, a magyar vers- és prózairodalom elismert kanadai fordítója készítette, és a könyv angol változata a New Directions Publishing nevű New York-i székhelyű kiadóvállalat gondozásában jelent meg.

Kiemelt kép: Krasznahorkai László (Fotó: Sióréti Gábor/Magyar Narancs)