A Nobel-díjas magyar fizikus, Krausz Ferenc életét és munkásságát bemutató dokumentumfilm nemzetközi premierje a krakkói Nemzetközi Tudományos és Technológiai Filmfesztiválon volt október 29-én, ahol egyből el is nyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó elismerést. A Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, és a fesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjában kapott helyet.
Az „Álmoktól a csillagokig – Tudomány a nagyvásznon” mottóval megrendezett tematikus fesztivál célja, hogy bemutassa a tudományos és technológiai témában készült alkotásokat, valamint fórumot teremtsen a tudás, az innovatív ötletek és a tapasztalatok megosztására a tudomány különböző ágazatai, a kreatív iparágak képviselői és a film iránt érdeklődő közönség között. A Krakkóban szerdán kezdődő szemlén száz országból nevezett több mint 1300 filmből állították össze a programot – melyben ez a magyar film is helyet kapott.
A portréfilmben Krausz Ferenc először mesél életútjáról: a vidéki gimnazistából, aki fiatalkorában a baráti találkozókat fizikakönyvekre cserélte, a tudományos világ élvonalába jutó kutatóvá vált. A film bemutatja azt az úttörő felfedezést is, amely láthatóvá tette az elektronok mozgását, és új távlatokat nyitott a tudományos kutatásban és az orvosdiagnosztikában.
Kiss Gábor István rendező szerint Krausz „nyughatatlan természet, aki minden kihívást rendíthetetlen fókuszszal és kitartással közelít meg, hisz a kemény munka és a tudomány erejében”. A film producere Lajos Tamás, operatőre Gajdics Dávid, vágója Vághy Anna, zeneszerzője Dózsa Péter.
A Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában című dokumentumfilmet jelenleg is elérhető a Filmio streamingplatformon.
Kiemelt kép: Részlet a Krausz Ferenc portréfilmből. Forrás: magyar.film.hu


