A Selinunte Kiadó gondozásában jelenhet meg a Bertók Lajosról szóló kötet, azonban a szerkesztők és a kiadók az olvasók támogatását kérik mindehhez.

Bertók Lajos nemzedékének egyik legtehetségesebb színésze volt. Mivel távol tartotta magát a bulvártól, a nagyközönség számára szinte ismeretlen maradt. De akik látták őt Debrecenben, Szegeden, a Budapesti Kamaraszínházban vagy Zsámbékon, azok felfigyeltek különleges játékára. Alakításai egyre nagyobb szakmai figyelmet kaptak. 2002-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb férfialakítás díját kapta, a következő évben a színházi kritikusok is őt választották a legjobb férfiszínésznek. Bertókot 2006-ban alkotóereje teljében – és legnagyobb filmes sikere kapujában – ragadta el negyvenévesen a Duna. Halálának 15. évfordulójára három barátja, tisztelője egy olyan kötetet állított össze, amely közelebb hozhatja Bertók színészetét azokhoz, akik ismerték és szerették őt, és talán azokhoz is szólhat, akik szeretik a színház- és filmművészetet, értékelik az igényes, egyedi színészi alakításokat, de a művésznek még csak a nevét hallották.

A róla szóló kötet cikkek, interjúk, kritikák részleteiből és az azokkal párbeszédet folytató művészi fényképekből áll. Bertók művészi pályájának nagy pillanatait villantja fel a Schiller Kata által kiválogatott 61 kép. Ehhez illeszkedik a Furka Bea és Dégi János által válogatott 61 rövid szöveg, részletek különféle interjúkból, kritikákból, nekrológokból és visszaemlékezésekből. Ezek nemcsak egy életút és egy művészi pálya állomásait jelzik, hanem talán a színész titokzatos személyiségének megfejtéséhez is közelebb vihetik az olvasókat. A legendás előadásokat, illetve a színész képzőművészeti munkáit bemutató képek mellett a művész olyan arcait is felvillantja a kötet, amelyet a nagyközönség nem láthatott. Az önkívület határán című kötet egy rendkívüli pályakép vállaltan szubjektív lenyomatát kínálja.

A könyvet eredetileg a színész halálának 15. évfordulójára tervezték megjelentetni, ám akkor nem jártak sikerrel. A Selinunte Kiadó viszont fontosnak tartja, hogy életben tartsa a magyar színházművészet meghatározó színészeinek emlékezetét – évfordulóktól függetlenül. Ezért is állt a három szerkesztő vállalkozása mellé, de a könyv kiadására csak akkor válósulhat meg, ha kellő számú érdeklődőt talál, akik megvásárolnák a kötetet. Bertók Lajos tisztelői, művészetének kedvelői a könyv előrendelésével jelezhetik érdeklődésüket.

Kiemelt kép: Bertók Lajos (Fotó: Selinunte Kiadó)