Tizenegy éve jött létre a Soharóza nevű alternatív kórus, amelynek énekeseivel már több ízben is találkozhatott a színházba járó közönség. A formáció ugyanis nem csak saját produkciókkal lép színpadra, közreműködtek például a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik nagy sikerű vizgaelőadásában, a Pájinkás Jánosban is. A nézők azonban elsősorban saját anyagaik, különleges zenei hangzásviláguk és catwalk koncertjeikről ismerhetik őket – a műfajnak ugyanis ők hazánkban talán az egyedüli, de mindenképpen legjelesebb képviselői. A 2016-ban bemutatott Tabu kollekció és az ezt követő Az Ügy népszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy bemutatásuk óta telt házzal futnak, idén pedig a Sziget Fesztiválon is színpadra állhatott a formáció.

Pillanatkép a Tabu kollekcióból (fotó: Nagy Gergő)
A nagy népszerűség, a pillanatok alatt elfogyó belépőjegyek miatt az alkotók úgy döntöttek, hogy elkészítik a rendkívül sokszínű zenei anyag lemezfelvételét, ehhez azonban szükségük volt a közönség támogató erejére is. A szükséges összeg nagyon hamar, mindössze két hét alatt összegyűlt, a csapat stúdióba vonult és december 13-án megjelent első albumjuk, a Soharóza: Tabu kollekció. A Halas Dóra vezette formáció előadásában a társadalomban tabunak számító témákat beszélik (vagyis éneklik) ki, a „soharózásított” zenei betéteket Bartha Márk elektronikus kísérete emeli még magasabb dimenziókba.
A lemez 14 számot tartalmaz, az egyik dal pedig ezen a linken online is meghallgatható.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Tabu kollekcióból (fotó: Juhász István)