Igazi különlegességgel készül az Átrium pedagógusnapra: június 4-én két időpontban is műsorra tűzik a Hannibál tanár úr című darabjukat, az esti előadást követően pedig az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak.
Nyúl Béla, a meghurcolt gimnáziumi tanár emblematikus történeténél nincs időszerűbb program: egy óbudai gimnázium szürke latintanára teljességgel ártalmatlan tanulmánya egy váratlan helyzet miatt a figyelem középpontjába kerül, a kollégái hirtelen befolyásos emberként tekintenek rá. A megbecsülésben megőszült tanárnak tizenöt perc hírnév adatik – a hatalom azonban bárkit képes használni és eltiporni, még a legbecsületesebbeket is. Nyúl teljesen tehetetlen, hogy megvédje magát az elvtelen vádak ellen.
Június 4-én két alkalommal is műsorra tűzik Vidovszky György Fábri Zoltán ikonikus filmjéből készült színpadi adaptációját. Az esti előadást követően a Harmadik Felvonás című programsorozat folytatásaként közönségtalálkozót is tartanak, amelyen az alkotók – köztük Mucsi Zoltán és Gyabronka József – is válaszol a közönség kérdéseire. Minden néző, aki a tanárok tiszteletére kockás ingben érkezik a pedagógusnapi előadások egyikére, ingyenesen fogyaszthat (bort, pogácsát és ásványvizet) a mobil bisztróban. A közönségtalálkozóra a belépés ingyenes a Hannibál tanár úr minden korábbi előadására szóló jeggyel. Akinek nincs korábbi belépőjegye, június 4-én erre az alkalomra szóló egyszeri belépőt válthat a pénztárban 2000 Ft-ért.
Kiemelt kép: A Hannibál tanár úr szereplőgárdája (Fotó: Átrium)