Két közönségtalálkozót is tart a Radnóti Színház a hónapban, ráadásul két egymás követő napon vehetünk részt az eseményeken. Március 17-én, csütörtökön A szerelmesek házai, 18-án, pénteken pedig az Egy csepp méz után beszélgetnek kötetlenül az előadások szereplői és az alkotók.

Két évvel ezelőtt, nemsokkal a pandémia kirobbanása előtt mutatták be Valló Péter rendezésében Bernard Shaw A szerelmesek házai című darabját, amely klasszikus szerelmi történetként, igazi romantikus vígjátékként indul: a fiatal, jó családból származó orvostanhallgató, Harry beleszeret egy helyes, gazdag lányba, Blanche-ba, és úgy döntenek, hogy összeházasodnak. Ezen a ponton nyugodtan hátra is dőlhetnénk, és önfeledten nézhetnénk a fiatalok szerelmének bájos kibontakozását, ám a férjjelölt és apósa között nagyon hamar komoly nézetkülönbség támad. A színházi élményt ezúttal is közönségtalálkozó teszi teljessé, amin a rendező mellett a darab szereplői közül László Zsolt, Porogi Ádám, Sodró Eliza, Hajduk Károly és Martinovics Dorina vesz részt.

Az évad elején debütált – szintén Valló Péter rendezésében – az Egy csepp méz. Shelagh Delaney drámája érdekes utat járt be: Joan Littlewood angol rendező és drámaíró fedezte fel a történetet 1958-ban. A következő évben már a West Enden volt a darab, aztán a Broadwayt is meghódította, majd film is készült belőle. Az angolszász színházi közegben rendkívül népszerű színdarab fókuszában egy anya-lánya kapcsolat áll: két erős nő, akik szabadulni akarnak a másiktól, de képtelenek elengedni egymást. Nem kívánt terhesség, előítéletek, szenvedélybetegség, szerelem és csalódás és egy sor, a társadalom peremére sodródott ember találkozása egy szuterénben. Az előadás után, a színfalak közül kilépve a teljes szereplőgárda – Mészáros Blanka, Kováts Adél, Rusznák András, Baki Dániel és Porogi Ádám – és a rendező, Valló Péter várja beszélgetésre a közönséget.

Kiemelt kép: Jelenet az Egy csepp méz című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel/Radnóti Színház)